Íme, Isten géppisztolya: a bolygó 4 legfurcsább alakú tava

A természet és az ember is alkot szokatlan, de szórakoztató formákat. Nézd meg ezeket a tavakat!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bolygónk egészét behálózza éltető elemünk, a víz, olyan bámulatos és látványos természeti formákat létrehozva, mint a kanyonok, vízesések és vad tengerpartok. A földanya ugyanakkor nem csupán monumentális alkotásokat tud felmutatni, olykor bájos, szórakoztató oldalát is megvillantja: erre jelentenek bizonyítékot a következő tavak is. Bár vannak közöttük olyanok, melyek emberi közreműködésnek köszönhetik meghökkentő megjelenésüket, mindegyiket érdemes megnézned!

A pisztoly alakú tó

James Bond is megirigyelné: Schulensmeer, Belgium

Ami a Belgiumban található, két és fél kilométer hosszú, Schulensmeer nevű tavat illeti, a természet kapott egy kis emberi segítséget is. A medrét mesterségesen hozták létre az 1970-es években, mikor egy közeli autópálya felépítéséhez szükség volt a belőle kitermelt földre.

A mindemellett a Demer-folyó áradásai ellen is védelmet nyújt a környékbeliek számára, azonban korántsem emiatt vált híressé. A világ leginkább különös alakja miatt ismeri, a ugyanis egy hatalmas pisztolyt formál meg, mely miatt eredeti neve mellett gyakran becézik James Bond-tónak, illetve Isten géppisztolyának. A elsősorban a vízi sportok kedvelőinek nyújt széles körű lehetőségeket.

A szerelem szimbóluma: Erósz-tó, India

A Földön több olyan is található, melynek szív alakja van. Ezeket éppúgy előszeretettel keresik fel a fiatal párok és a nászutasok, mint a világ legromantikusabb városait. Egyik leghíresebb közülük Keralában, Indiában található, Wayanad körzetben.

A Chembra-csúcs közelében, 1398 méterrel a tengerszint felett fekvő, tökéletes szív alakú tavat a szerelemistennő, Aphrodité fia, Erósz után nevezték el. 1827 négyzetméteres felszínével igen nagy nak számít, emellett magaslati fekvéséhez képest viszonylag meleg vizűnek.

Az alaszkai tó
Az Erósz-tó
A szerelmesek kedvence

Egy igazi halastó: Pisces-tó, Alaszka

Az alaszkai McKinley-hegy a legmagasabb hegycsúcs Észak-Amerikában, mely amellett, hogy 6194 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, meredekség tekintetében a Mount Everestet is megelőzi.

A hegy és a körülötte elterülő vidék számos természeti csodát rejt, tavak tekintetében például a Piscest, mely különös formájával hívta fel magára a figyelmet. Halat formáz ugyanis, azonban korántsem közönségeset, leginkább a Halak jegy asztrológiai szimbólumához hasonlít.

A világ 20 leghatalmasabb látnivalója

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sejknek címezve: Hamad-tó, Abu Dabhi

Abu Dhabi Al Futaisi nevű szigetén furcsa látvány tárul azok elé, akik a magasból szemlélik meg. A homokból egy furcsa képében a HAMAD felirat emelkedik ki, a helyi királyi család tagja, Hamad bin Hamdan Al Nahyan sejk ugyanis saját magát ajándékozta meg azzal, hogy nevét még az űrből is lehessen látni.

A graffiti-tó

Az óriási graffiti azonban sokakat felháborított, túlzásnak tartják ugyanis egy ilyen mesterséges létrehozását egy olyan országban, ahol az ivóvízhiány az egyik legjelentősebb a világon. Ha még egy furcsa tóra kíváncsi vagy, nézd meg azt, mely alatt összeomlott a föld!

Képek: environmentalgraffiti.com.

Neked melyik tó tetszik?

Ezt is szeretjük