Ezeréves csodák a Balatonnál

3 falu, ahol megállt az idő

Kíváncsi vagy a Balaton legősibb falvaira, melyek máig őrzik régi hangulatukat? Látogasd meg őket!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mai Magyarország területén már a honfoglalás előtt is éltek és tevékenykedtek népcsoportok, így nem meglepő, hogy az ország számos pontján, így a Balaton mellett is található jó néhány olyan település, mely igen ősi, közel ezer éves múltra tekint vissza. Ismerd meg te is e különös hangulatú Balaton-parti falvakat, melyek meglátogatása tökéletes kikapcsolódást jelent akkor is, ha az időjárás nem kedvez a strandolásnak.

Az elpusztíthatatlan csoda: Balatonfőkajár

A Balaton déli partján fekvő Balatonfőkajárra utaló első emlékek az 1050-es évekből származnak, amikor is III. Henrik német császár egy térképén szinte mérnöki pontossággal jelölte Kajár nevét. Ennek ellenére azonban az első, hivatalos írásos emlék 1086-ból származik, az ezt követő feljegyzések pedig már az 1300-as évekből valók.

A tatárjárás ideje alatt a falu teljes egészében elpusztult, a tatárok után pedig a törökök is leigázták a környéket, így a település az évszázadok során sok keserűséget átélt. A második világháború is rengeteg kárt okozott az ősrégi kis falvacskában, a sok rossz ellenére azonban a településen a számtalan építészeti remekmű, érdekes program és persze a Balaton közelsége is nagy vonzerővel bír.

A közel ezer éves településre érkezők megtekinthetik többek között az 1794-ben épült, késő barokk és kora klasszicista vonásokat is magán hordozó templomot és az egykori iskola épületében kialakított helytörténeti múzeumot is.

Kiváló célpont lehet ez a kis Balaton-parti falu akkor is, ha szeretitek a szárnyalást és a finom borokat, hiszen a település saját sportreptere és az eredeti pincesort is magába rejtő szőlődomb különleges élményekkel vár. Mindezek tükrében nem csoda, hogy a faluba évente több ezer turista látogat el hosszabb-rövidebb időre.

Kelták és rómaiak öröksége: Balatonszemes

Balatonszemes első írásos említése az 1055-ből származó Tihanyi Alapítólevélben található meg, ekkoriban még Samas néven ismerték a települést. A falu az őskor óta lakott, a temetőjében feltárt halomsír a vaskorból származik.

Idővel kiszárad a Balaton? 20 érdekes tény, amit nem tudtál róla

Nézegess képeket!

Elolvasom

A régészeti leletek alapján a tudósok arra következtetnek, hogy a települést a kelták és rómaiak is lakták, egészen a honfoglalásig, amikor is a magyarok vették birtokba a vidéket. A 12. századból származik a település ma már műemléknek számító temploma, mely az idők során több építészeti stílussal is gazdagodott, így az épület mai formájában kitűnően ötvözi a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk stílusok sajátos jegyeit.

A falutól délnyugatra fekvő Rád-puszta határában található templomrom is kihagyhatatlan, mely a 13. századból származik, csak úgy, mint a Bagó-domb közelében fekvő, mindezidáig még feltáratlan pálos kolostor, melyet a 14. században hoztak létre.

Történelmi emlékei és természeti adottsági mellett a település kedveltségét tovább növeli a nemrégiben kialakított strand és élményfürdő, valamint a Bagó-hegyen felfedezett gyógyhatású melegvízforrás is, melyet rengeteg turista keres fel a nyári szezonon kívül is.

Az ősi vár árnyékában: Szigliget

Amellett, hogy kitűnő természeti adottságokkal rendelkezik, a település kellős közepére épült vár is különösen vonzóvá teszi a turisták számára Szigligetet. Az ősi emlékek arra utalnak, hogy a faluban már a 10-11. században éltek törzsek, ám írásos formában csak 1121-ben említik. A község központja ekkor az Avasi-templom volt, aminek romjai még ma is közkedvelt turistalátványosságként szolgálnak. Mintegy száz évvel később, az 1260-as évek elején épült meg a község életét ma is nagyban meghatározó vár.

A történelem számtalan vihara, majd a világháborúk után Szigliget fejlődésnek indult, mezőgazdasága fellendült, és a turisták körében is egyre népszerűbb lett. A 20. század második felére a falu elnyerte mai formáját, kialakult a település strandja és a kikötő is. Szigliget kedveltségét történelmi jellegén felül tovább növeli elhelyezkedése és természeti környezete is, ami miatt különösképp kedvelt az aktív kikapcsolódásra vágyók körében.

Ha ti is kedvelitek a régi dolgokat, Szigliget nektek való célpont lehet, hiszen a várba vezető út mellett számos kirándulási lehetőség, műemlék és több évszázados, akár évezredes tárgyi emlékek is várják az ideérkezőket.

OLVASD EL EZT IS!

var rezi
  • balaton
  • vízparti hely

Ahol megdermedt a világ

setany viragok
  • balaton
  • vízparti hely

A gyógyító fák városa

Ezt is szeretjük