
Magyarország ezernyi csodáját felfedezni egy élet épphogy elég, így, ha úgy érzed, kissé lemaradtál, ideje, hogy nekivágj az országútnak. Ha a sok táj és hangulat láttán azt sem tudod, merre indulj, tölts el egy napot - vagy akár többet is - a következő négy varázslatos helyen!




A Dunántúl egyik leghangulatosabb városának tartott, Veszprém megyében található Tapolca a vizeknek köszönheti népszerűségét, egyben kialakulását is. Szlávul a neve is hévizet jelent. Az alatta és az egész környék alatt meghúzódó barlangvilágot is a karsztvíz alakította. A város hangulati központja a Malom-tó és az annak malomkereket hajtó, lezúduló vize, melyet a Kistó gyűjt egybe.
A település legnevezetesebb látványossága mindemellett a gyalogszerrel, egyes részein pedig csónakkal is bejárható Tavas-barlang, valamint a tapolcai forgószínpadnak nevezett lélegzetelállító körkép, mely a Tapolcai-medencében körültekintő utazó elé tárul: a tanúhegyek egyedülálló látványa. Bár a térségre jellemző, egykor nagy volumenűnek számító bányászat elapasztotta Tapolca vizeit, mára sikerült orvosolni a problémát, és a kis település gyönyörűbb, mint valaha.
Ha egy andalító, romantikus délutánt szeretnél eltölteni valahol, majd a barlangtúra fáradalmait egy tóparti, hangulatos vendéglőben kipihenni, mindenképp vedd célba Tapolcát!
A Somogy megyei kis falut csendje és békéje miatt is érdemes felkeresni, ám leginkább különleges szabadtéri néprajzi gyűjteményéről híres. Nem csak az országban, de valószínűleg a világban is egyedülállónak számít, nem csak anyagát, de helyzetét, létrejöttét és élő jellegét tekintve is.
A korabeli paraszti épületek restaurálása az 1970-es évek környékén kezdődött meg: a magot a kicsiny, de gyönyörű református templom adta, majd az első, mellette található házakhoz hozzávett - részben helyi - házakkal együtt jött létre az egyutcás falu, melynek minden háza kissé elfordul, és a templom felé néz. A főépületek a hagyományos magyar falusi élet rendje szerint helyezkednek el, hármas tagolásúak, és négy helyiség található bennük.
Előbb a szinte lakatlan, mintegy csak reprezentálásra szolgáló tisztaszoba, középen, egyetlen bejárat gyanánt a füstös konyha, mely olykor lakókonyhaként is szolgált, mögötte, a szelvényében kamra, végül a hálóhelyiség. Mindegyik ház talpasház. Ez a páratlan látványosság, melynek kialakítása is példamutató, elsőként nyerte el az Európai Unió műemlék-helyreállításokat elismerő Europa Nostra-díját.
De bizonyságául annak, hogy még az oly eredményes hódítók, mint a törökök sem voltak híján a hanyagságnak, a várat nem sikerült teljes mértékben elpusztítani, sőt, viszonylag jó állapotban tekintheti meg az erre tévedő vándor. A települést és a várat az Esterházyak népesítették be újra, nekik is köszönhető, hogy a gyönyörű természeti környezetben fekvő Várgesztes ma Magyarország egyik leginkább virágzó községe.
Az itteni Madárvárta a maga nemében talán a legnevezetesebb az egész országban, emellett Dinnyés nemzeti kutatóhely, így, ha nem pont nyáron akarod bejárni, ne lepődj meg, ha a nádasból időről időre egyetemisták és környezetórán részt vevő általános iskolások kisebb csoportjai bukkannak elő. Ha te is szeretnéd alaposabban megismerni a táj élővilágát, lesz rá lehetőséged, köszönhetően a környezet- és természetvédelmi bemutatóparknak.
A kis falu műemlékekben nem túl gazdag, a régmúlt építészeti örökségét mindössze a lassan kétszáz éves klasszicista templom jelenti, mely azonban annál különlegesebb.
Cikkünk Kaiser Ottó és Papp Márió Magyarország 1000 csodája című könyve alapján készült. Képek: tapolca.hu; hu.wikipedia.org; gesztes.hu; muzeum.hu.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |

| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |

