Így néz ki a menekülteknek épült falu Magyarországon: te tudtál róla?

Négyszáz családnak építettek a magyarok falut.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Beloianniszt joggal tartják az ország egyik legkülönlegesebb falvának, amellett ugyanis, hogy a Fejér megyei település az egyik legfiatalabb a környéken, létrehozásának körülményei is szokatlannak mondhatóak.

A falu temploma
A főtér
Templombelső Beloianniszban

Az egykor szántóföldek által elfoglalt terület beépítését csak az 1950-es évek elején kezdték meg, köszönhetően annak, hogy önálló település létrehozásával igyekeztek segítséget nyújtani azoknak a családoknak, akik a görög polgárháború elől menekültek Magyarországra.

Négyszáz görög családnak épült a falu

Az egykor Görögfalvának nevezett település tervezését 1950. május 6-án kezdték meg, teljes felépüléséig máshol biztosítva ideiglenes szállást annak a négyszáz görög családnak, akik Magyarországra menekültek - a polgárháború miatt mintegy 65 ezren emigráltak Görögországból, közülük pedig több ezren Magyarországon szerettek volna letelepedni.

A főként önkéntes erővel felépített település 1952-ben vette fel mai nevét, ekkor 1850 lakossal bírt. A görög emigránsok a lakások és házak mellett többek között óvodát, iskolát és könyvtárat is a magukénak tudhattak, 1996-ban pedig ortodox templom is épült a faluban.

Képeken a lebegő magyar falu! Plusz 5 másik furcsa település

Nézegess képeket!

Elolvasom

Máig próbálják őrizni a hagyományokat

Később több hullámban is megkezdődött a visszavándorlás, a fiatalok közül azonban sokan maradtak Magyarországon. Bár az emigránsok kezdetben is igyekeztek alkalmazkodni a magyar környezethez, mára egyre inkább jellemzővé vált az asszimiláció, annak ellenére is, hogy a helyiek igyekeznek ápolni hagyományaikat, többek között hagyományőrző zenekart és néptánccsoportot is működtetnek.

Még több különleges kirándulóhely

Szívesen kirándulnál, de nem tudod, hova menj? Nézd meg a videót, és kapsz néhány ötletet!

A település ma is igazi kuriózumnak számít hazánkban, amelyet a turisták is előszeretettel keresnek fel - ha csak a görög betűs falu- és utcanevek, illetve a templom emlékeztet is a görög vonatkozásra, itt járva nem olyan nehéz valahová egészen máshová képzelniük magukat.

Képek: hu.wikipedia.org, Csanády, Civertan.

Ezt is szeretjük