Ludovico M. Nesbitt egyike volt azon utazóknak és felfedezőknek, akik úgy vélték, ahhoz, hogy az embert valóban megérintse a táj, gyalogszerrel kell azt birtokba vennie, és lassan, hogy a távoli vidékek minden színét, ízét és illatát magába szívhassa. Így is indult el felfedezőútjára 1928-ban, amikor - két olasz társával együtt - az első európaiként megpillantotta az Erta' Alénak nevezett lenyűgöző vulkáncsoportot.
Egy este az út során Nesbitt és társai hirtelen csodálatos látvánnyal szembesültek. Előttük mintegy 90 kilométer hosszú félkörív mentén hét hatalmas vulkán emelkedett ki a fehéres lapályból. Helyi vezetőjük suttogva mondta ki a nevüket: Erta' Alé, vagyis füstölgő hegyek.
Hozzájuk legközelebb az Ummuna volt, melynek az oldalához lapos füstfelhő tapadt, és mellette magasodott a pompásan szimmetrikus Erta' Alé, mely füstcsíkot eregetett az égbe. A vulkánok fölött füstpaplan lebegett, melyet sötétedéskor lüktető, vörös ragyogás világított meg alulról.
A vulkánok környékét hullámosra dermedt láva borította, mintha fagyott, fekete tenger volna, és a hullámok taraja pengeéles volt. A mélyedéseket salak borította, mely a lépéseik súlya alatt is összetört. A felfedezőknek úgy tetszett, ritka könyörtelen, különleges és félelmetes vidékre értek. Nesbitt a rémület földjeként, egyszersmind a pokol kapujaként jellemezte.
A zord körülmények dacára a lávatavaikról is ismert vulkánokat ma bárki megnézheti - az afrikai utazások kedvelt célpontjai, emellett Etiópiában is szerveznek ide kirándulásokat.
Sokan nem terepjáróval közelítik meg, hanem kisrepülőgéppel szállnak a félelmetes természeti jelenség fölé, hogy saját szemükkel lássák, miként szakadt ketté a föld, ahogy a vulkánok kiemelkedtek alóla.
A Danakil-mélyföld, az Erta' Alé vulkáni csúcsainak barátságtalan vidéke a Föld egyik legkegyetlenebb helye. Az év legnagyobb részében kiégett, só borította lapály, mely csaknem mindenütt a tengerszint alatt fekszik. Eredetileg a Vörös-tenger része volt, amíg a földkéreg mozgásainak következtében északkeleten ki nem emelkedett a Danakil-hegység, elvágva az összeköttetést a tengerrel. Az így közbezárt víz elpárolgott, és mintegy 3000 méter vastag sóréteget hagyott hátra az egykori tengerfenéken.
Az esőzések időnként még több ásványi sót mosnak le a magasabban fekvő területekről, melyet a legmélyebb pontra, a Karum-tóba juttatnak. Ez a sekély, ásványi sókban gazdag vizű tó 120 méterrel fekszik a tengerszint alatt. Minden évben egy rövid időre megduzzad, és ilyenkor akár a 72 kilométeres szélességet is elérheti, miközben körülötte hőforrások törnek fel, mivel a víz leszivárog a talajba, ahol a Föld belsejéből fölfakadó olvadt kőzettel találkozik.
A vidék lidérces körülményeinek dacára élnek itt nomád népek, a felfedezőket hosszú évtizedekig rettegésben tartott afarok vagy danakilok, ahogy a régió más népei nevezik őket - az afarokat egykor kegyetlen és vérszomjas népként ismerték, sokáig az a hír járta, hogy a 19. és 20. század fordulóján az itt járt mintegy féltucatnyi európai expedíció tagjait egytől egyig lemészárolták.
Az afarok a szörnyű hőségben, a kiégett földön két fő foglalkozást űzve maradnak életben - ez a nomád állattartás, a tevetenyésztés és a sókitermelés. A sót Észak- és Kelet-Afrika minden részébe elszállítják. Sok afar azonban még ma is ősei nyomdokait követve él - egyik helyről a másikra vándorol kecskenyájával, szarvasmarháival, juhaival, tevéivel.
Az afarok jó megjelenésűek - magasak, vékonyak, izmosak. Az asszonyok szépek, és kecsesen mozognak hosszú, barna szoknyáikban. A férfiak fehér pamut ágyékkötőt és tógaszerű leplet viselnek. Hosszú, széles pengéjű tőrt hordanak magukkal, emellett dárdájuk vagy puskájuk is van.
Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó varázslatos Föld körüli utazás című könyve alapján készült. Képek: commons.wikimedia.org, Axcordion; www.swisseduc.ch.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
A rovat támogatója:
A rovat támogatója:
