
A Balaton partja számtalan aprócska kincset tartogat a magyar tenger szerelmeseinek, illetve azoknak, akik itthon képzelik el a tökéletes vakációt. Ha te is a hazai nyaralás mellett voksolsz, ugyanakkor a hűsítő vízpart közelségéről sem mondanál le, válaszd a Balaton mesebeli kisvárosait!




A következő helyeken nemcsak a víz és a napsütés kellemes pillanatainak hódolhatsz, de olyan programokat is kipróbálhatsz, melyek garantáltan örök élményt jelentenek majd.
Balatonalmádi egy Veszprém megyei gyöngyszem a Balaton északkeleti részén, mely a híres Öreg-hegy lankáin helyezkedik el. A város tekintélyes múltat tudhat maga mögött, már a római korban is lakott település volt.
Balatonalmádi hosszan nyúlik el a tópart mellett, így szerencsére kedvedre válogathatsz a helyi strandok széles választékából, ugyanakkor számtalan sportolási lehetőségnek - többek között a golfnak, a lovaglásnak és a szörfnek - is hódolhatsz.
Akik ismerik a településben rejlő lehetőségeket, tudják, hogy nem a vízparton való napozás és a csobbanás az egyetlen kikapcsolódási forma a fürdővárosban. Számtalan műemlék és templom történetét ismerheted meg, ha a városnézést választod, sőt, a tanösvények sokszínű élővilágát is felfedezheted, ha a természetjárás mellett döntesz.
Mi több, ha bírod a magasságot, az Óvári Messzelátó madártávlatából is megtekintheted a várost és a hosszan elnyúló, kék víztükröt.
A Veszprém megyei Balatonfűzfő a tó északkeleti csücskében fekszik, a Fűzfői-öböl egy eldugott szakaszán. A csendes kisváros - a többi Balaton-parti várostól eltérően - a pezsgés helyett elsősorban sportéletéről híres, hiszen az öböl vize egészen mély és tiszta, így igazi vízisport-paradicsomnak számít.


Ha te is az aktív nyaralás híveinek népes táborát erősíted, itt biztosan megtalálod a kedvedre való kikapcsolódási lehetőséget, a vitorlázástól kezdve a szörfözésen keresztül egészen a horgászás feledhetetlen pillanataiig. Ugyanakkor tehetsz jó pár sétát a városban is, ahol egyre több a parkosított övezet, sőt, meglátogathatod a vitorláskikötőket is, ahol szebbnél szebb hajókkal találkozhatsz, vagy akár te magad is részt vehetsz a magyar tenger meghódításában.
Bár nem számít kisvárosnak, ha kedveled a különleges látnivalókat, Keszthelyt mindenképp keresd fel! Nemcsak a vízben mártózhatsz meg, de a csodás Festetics-kastélyt is felfedezheted. Nézd meg róla készült videónkat!
A keszthelyi Festetics-kastély az ország egyik legszebb hasonló jellegű építménye, emellett parkja is ideális úti cél a romantikus sétákhoz. A Balaton közelsége pedig csak hab a tortán.
Amennyiben a mediterrán éghajlat szerelmese vagy, válaszd a Balaton-part egyik legrégebbi üdülőhelyét, a klasszikus és népszerű, mégis kisvárosnak számító Balatonfüredet. Mivel a város a környékbeli magaslatok lábánál helyezkedik el, klímája igazán egyedi.


Azonban nem annyira időjárásáról, mint inkább gyógyító hatású savanyúvíz-forrásairól ismerheted a települést, nem véletlenül kapta a fürdők városa címet. A Füred szélén végignyúló füves tópart a napozók nagy kedvence, ugyanakkor, ha inkább egy kis sétára vágynál, a megkapó szépségű parti sétányt is végigjárhatod.
Persze nemcsak a napfürdőzés és az úszás kedvelőjeként találhatod meg a városban számításodat, hiszen a számtalan műemlék, a Lóczy-barlang, a Koloska-völgy és a Jókai-kilátó is csak arra vár, hogy felfedezd. Ha a nyaralást kisgyerekkel tervezed, ennél jobb helyet keresve sem találhatsz.
Képek: www.orszagalbum.hu, Mea, szintija, lobzik, Omegás, pocokvick, Margit; hu.wikipedia.org, Balatonalmádi szócikk, Ant; Balatonfüred szócikk, PePM.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |

| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |


