
A frissítő, ibolyaillatú tavaszi kirándulásokat az ország sokszínű látnivalói és a természet közelsége mellett még felejthetetlenebbé teheti, ha olyan helyekre látogatsz, melyek máig őrzik békéjüket, régi értékeiket, hagyományaikat. Köszöntsd a húsvétot a következő falvakban!

Egertől 12 kilométerre található a festői kis falu, Noszvaj. Copf építésű, 18. századi kastélya, a De La Motte-kastély a francia jellegű kastélyépítészet hazánkban ritkaságszámba menő remekműve.
A De La Motte nevet egy francia emigráns tisztről kapta, aki az osztrák császári seregben szolgált, és az özvegy Almásy grófnét vette feleségül. Bár a kastélyt az Almásy utódok örökölték, a grófnő - tisztelete jeléül - férjéről nevezte el az épületet.
A kúriába lépve a fogadóteremben olyan érzés keríti hatalmába a látogatót, mintha egy lugasba érkezne, ami korántsem véletlen. A márki ugyanis erős honvágyat érzett Franciaország iránt, ezért a falakra festett, lugast imitáló rács mögött, a távolban homályosan a versailles-i kastély ugyancsak festett körvonalai sejlenek fel. Nevezetes a kastély arról is, hogy a Széchenyi Istvánról szóló, Hídember című film több - a döblingi szanatóriumban játszódó - jelenetét itt vették fel.
Ám a romantikus helyszínek kedvelőin kívül a népi hagyományok iránt érdeklődő látogatókat is kiváló programlehetőségek várják Noszvajon. Ha a faluban jársz, mindenképp kóstold meg a híres helyi borokat, a noszvajiak házi készítésű birsalmasajtját és aszalt szilváját, melyeket egyedi recept alapján és tartósítószerek nélkül készítenek. A húsvéti ünnepkör idején a noszvaji népviseletben is gyönyörködhetsz, emellett a híres kemencében sült finomságokat is megkóstolhatod.
Pécsvárad szomszédságában egy festői fekvésű falu, Zengővárkony érdekes, sőt, kuriózumnak számító programokkal várja a látogatókat. A legkülönlegesebb élményt talán a tájház Míves Tojás Gyűjteménye nyújtja. Fürj-, liba- és strucctojások egyaránt helyet kapnak a kiállításon.
36 év gyűjtőmunkájának eredményeként Indiától Izraelig 19 országból származnak a míves tojások. A legérdekesebbek talán azok, melyekre a Himnusz vagy a híres Holdfény-szonáta kottáját festették. A tojásmúzeum a húsvéti időszakban különösen népszerű, mikor is számtalan tojásmegmunkáláshoz kapcsolatos programmal várják a látogatókat. A település határában lévő gesztenyésben található a híres természetfilmes, Rockenbauer Pál sírja is. Ő volt az a neves rendező, aki a rendkívül népszerű Másfél millió lépés Magyarországon című, az Országos Kéktúra útvonalát bemutató televíziós sorozatot készítette.
A sokoldalú televíziós rendező, szociográfus, kultúrtörténész útjain csodálatos természetfilmeket készített. Saját kívánságára, jeltelen sírba temették el Zengővárkonyban, ám barátai megbecsülésük jeléül egy több mázsás terméskőből emeltek neki síremléket.
Drégely várát 1552-ben Szondi György vezetésével mindössze 146 katona védte a 12 ezres török túlerővel szemben.
Bár a csata végére mindannyian elestek, négy napig tartották magukat. Tettük a törökök elleni hősies küzdelem szimbólumává vált. Az ostromnak Arany János a Szondi két apródja című művében állított emléket, emellett Drégelypalánk kis falujában is a mai napig megemlékeznek a védőkről.
A falu egykor Csák Máté, majd az esztergomi érsek birtoka volt. A községtől öt kilométerre, a 444 méter magas várhegyen emelték a 13. század során Drégely várát. A környék hasonló építményei közül nem tartották különösebben kiemelkedőnek - a legerősebb erőd Nógrád vára volt -, mégis Drégely lett a leghíresebb. A falu palánk utótagja arra utal, hogy az ostrom után romhalmazzá vált vár helyett a törökök egy palánkvárat emeltek.
Cikkünk a Reader's Digest Kiadó Csodaszép Magyarország című könyve alapján készült.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |

| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |
