Újabb százmilliókba kerülhet az adófizetőknek Schmitt Pál

Igényt tart az állami lakásra. Sólyomnál a vásárlás és felújítás költsége közelítette a 200 milliót.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

- Ami jár, az jár - mondta a plágiumbotrányába belebukott exállamfő az RTL Klub kérdésére, hogy igényt tart-e az állam által biztosított szolgálati lakásra.

A kérdés azért releváns, mert az új alkotmány értelmében a lemondott államfők is kérhetnek lakást, ezzel a jogával pedig úgy tűnik, hogy Schmitt Pál is élni akar.

Százmilliós költség

Korábban Mádl Ferenc és Sólyom László is kapott lakást, Mádl Ferencnek 126 millió forintért, Sólyom Lászlónak pedig 195 millió forintért vásárolt és újított fel az állam egy szolgálati lakást, miután távoztak posztjukról.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Schmitt ingatlana pontosan mennyibe kerül majd az adófizetőknek, de a fentiek alapján feltételezhető, hogy nem ússzuk meg százmilliós kiadás nélkül.

Schmittnek ezen kívül jár még a teljes fizetés, ami másfél millió forint havonta, valamint szolgálati autó, sofőr és kétfős titkárság.

Három budai és egy ötödik kerületi lakás tulajdonosa felerészben

Schmitt Pál egyébként nem hajléktalan, sőt, korábbi vagyonnyilatkozata szerint tulajdonosa három budai és egy ötödik kerületi lakásnak felerészben.

Képek! Schmitt is megjelent Áder megválasztásán

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Blikk úgy tudja, Schmitték egy diplomata családnak adták ki azt a villát, ahonnan 2010-ben az államfői rezidenciába költöztek. A lap szerint a bérlők most is lakják a villát, külföldi rendszámú autójuk rendszeresen ott parkol. Hogy mennyiért adják ki az ingatlant, arról nincsenek információk, mivel azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a bukott politikus, holott erre törvény kötelezi.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Munkát is kért

Mint kiderült, a volt államfő nemcsak a fentiekre tart igényt, örülne annak is, ha munkát kapna, és a jövőben valamilyen jószolgálati poszton dolgozhatna tovább.

Ezt is szeretjük