Új bizonyíték a földönkívüliek létezésére: a csillagászok is megdöbbentek

A Tejútrendszerben több mint egymilliárd bolygó is lakható lehet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A NASA a Discovery program keretében megépített Kepler űrtávcsövet 2009. március 7-én azzal a céllal bocsátotta útjára, hogy lakható bolygók és komplex életformák után kutasson a világűrben.

A teleszkóp adatainak analízise alapján a kutatók már most felfedeztek 1235 naprendszeren kívül eső bolygót a Tejútrendszer Cygnus-, vagyis Hattyú-csillagképében, egy új tanulmány szerint pedig valószínűsíthető, hogy galaxisunkban a bolygók 1,2%-án is adottak lehetnek a feltételek arra, hogy azokon élet alakuljon ki.

Így könnyen lehet, hogy már most felfedeztek olyan bolygót, melyről később kiderül, hogy értelmes élet létezik rajta - mindenesetre ezen felfedezések új fejezetet nyithatnak az űrkutatás történetében.

Egymilliárd lakható bolygó

A galaxis bolygóinak 1,2%-a egy adott pillanatban több mint egymilliárd olyan világot jelent, amelyen létezhet az élet, ami a valószínűségszámítások alapján nagy esélyt mutat arra, hogy a földönkívüliek nem csak a tudományos-fantasztikus filmekben léteznek.

Már a kutatás ezen része is megdöbbentette a tudóstársadalmat, nem beszélve arról, hogy mit feltételez arról, hol találhatók legnagyobb sűrűségben lakható bolygók.

Az említett kutatást a Hawaii Egyetemen végezte el a NASA Asztrobiológiai Intézetének kutatója, Michael Gowanlock, számítógépes modellezés segítségével.

Így lakomázik egy csillag: 15 döbbenetes felvétel a világűrből

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Model of Habitability Within the Milky Way Galaxy, vagyis szabad fordításban a Tejútrendszer lakhatóságának modellezése című tanulmányában leírta, hogy, míg a galaxis magja a legveszélyesebb a bolygókra nézve, itt a legnagyobb az élet kialakulásának valószínűsége.

A Galaktikus Lakhatósági Zóna

A galaxis magjához közel sokkal gyakoribbak a szupernóva-robbanások, melyek sugárzása 6,5-98 fényévig terjedő távolságban képes sterilizálni a bolygók felszínét, illetve eltüntetni az ózonréteget, amennyiben az adott planéta rendelkezik ilyennel.

A káros hatás ellenére azonban a haldokló csillagok közelében nagy mennyiségben vannak jelen fémes, azokon belül is nehéz elemek, melyek alapvető fontosságúak a bolygó születéséhez.

Minél több a csillag, annál sűrűbb ezek jelenléte, így annál több lakható bolygó lehet jelen ezen a területen. Mivel azonban a galaxis magjában túl sok a robbanás, a lakhatósági zónát a kutatás a galaxismag határára teszi.

Mivel korábban úgy vélték, a magtól ennél jóval távolabb alakulhat csak ki élet, nem mindenki ért egyet, azonban számtalan csillagász gondolja úgy, hogy ez eddig az egyik legteljesebb vizsgálat a galaktikus lakhatósági zónáról, mely egyre nagyobb figyelmet kap tudományos körökben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Vannak kutatók továbbá, akiknek vizsgálatai alapján megvan a valószínűsége, hogy a lakható bolygók mintegy egyharmada napszerű csillag körül kering, így ezek egy része Föld-szerű planétát is jelenthet. Így a fejlett élet gyakoribb lehet galaxisunkban, mint azt korábban bárki gondolta volna - a világ kíváncsian várja a legújabb fejleményeket.

Cikkünk információi a www.dailymail.co.uk tudományos rovatából származnak. Képek: nasa.gov

Szerinted is létezik a Tejútrendszerben értelmes élet?

Ezt is szeretjük