5 kötelező teendő, ha fergeteges házibulira vágysz

Otthon szilveszterezel? Eláruljuk, hogyan teheted emlékezetessé az év utolsó estéjét!

Míg egyesek már a gondolattól is rettegnek, hogy az otthonukat egyszer is feláldozzák egy házibuli kedvéért, addig mások megszállott buliszervezők, akik el sem tudnák képzelni más módon az óév búcsúztatását és az új köszöntését, mint a lakásukban, barátaik társaságában.

Ha te ez utóbbi kategóriába tartozol, akkor segítünk, hogy az idei szilveszteri buli valóban emlékezetes legyen!

Semmit a kéznek?

Bár többségünk cipősszekrényében már átvették a vezető szerepet a bakancsoktól a magassarkúk és a csizmák, és talán már veled együtt a baráti társaságod sem vágyik arra, hogy kirúgja a ház oldalát, néhány biztonsági lépésre minden esetben szükség van ahhoz, hogy a lakásodban a buli után is lakni lehessen.

Ám túlzásba sem szabad vinni a mindent a szemnek, semmit a kéznek elvét. Az otthonodat inkább úgy készítsd fel a vendégseregre, hogy az kényelmes és használható maradjon, ugyanakkor neked se kelljen izgulnod azon, hogy vajon megéri-e az éjfélt a kedvenc kristályvázád. Hogy mindezt hogyan?

Műanyagok előnyben!

A házibulira való felkészülés legelső lépése legyen, hogy a féltve őrzött, hatalmas üveg borospoharaktól elbúcsúzol egy időre, és szépen elteszed őket a szekrénybe. Ha csak négy-öt vendéget vársz, akkor maradhatnak, de ne felejtsd el: minél többen vagytok, annál jobb lesz a hangulat.

A rágcsálnivalók vásárlásakor ezért néhány tucat műanyag poharat is dobj a kosárba, ám nem kell feltétlenül az esztétikumot hírből sem ismerő darabokat választanod: léteznek már formatervezett, üveghatású típusok is, amelyek elfeledtetik az emberrel a műanyagot.

Hasonló a helyzet a tálakkal is, amelyekben a rágcsákat tálalod majd: az üveg mehet a szekrénybe, a fából vagy műanyagból készültek éppen annyira megfelelőek.

Rend a lelke mindennek?

Mielőtt nekifognál a nagytakarításnak, gondolkodj: szerinted melyik barátod fogadta el csak azért a meghívást, hogy végre alaposan szemügyre vehesse a lakásod, és megállapíthassa, hogy mennyire rendetlen vagy? Bizonyára egyik sem, ezért teljesen felesleges arra pazarolni az energiád, hogy kimosd a függönyöket, és megtisztítsd az ablakokat!

Ha azonban még véletlenül sem szeretnél rossz benyomást kelteni, akkor is elég, ha egy porolóval végigszaladsz a poros felületeken, gyorsan felsöpörsz, majd felmosol. Gondolj arra, hogy másnap - vagy harmadnap - így is, úgy is kénytelen leszel gatyába rázni a lakást. A takarítás helyett inkább rendezkedj a szobákban, hogy azok a társaság számára is használhatóak legyenek!

Végy egy nagy levegőt...

...és gondolj arra, hogy nem kell teljesen a feje tetejére állítanod mindent, elég néhány tárgy helyét megváltoztatnod ahhoz, hogy a lakást buliképessé varázsold!
Csukd be azoknak a helyiségeknek az ajtaját, ahová nem szeretnéd, hogy a vendégek bemenjenek: ezek ráadásul így tökéletes tárolórészként funkcionálnak azon tárgyaid számára, amelyeket jobban féltesz annál, mint amennyire a barátaidat kedveled.

Így dobd fel a nappalit fillérekből!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha az ágy egy légtérben van a nappalival, akkor vagy csukd össze, és alakíts belőle ülőhelyeket, vagy teríts rá egy nagy ágytakarót, amit kevésbé féltesz. Ha rádobálsz néhány nagyobb párnát, máris tökéletes helyet készítettél azok számára, akik hangos zene mellett is inkább a törökülésben való társalgást szeretik.

Minél inkább a fal mellett vannak a fotelek, a dohányzóasztal és a kanapé, annál tágasabbnak tűnik - és érződik is - majd a lakás, ezért húzz mindent kicsit kintebb, hogy középen legyen hely a tánc számára. A földre szintén tehetsz néhány ülőpárnát, hidd el, hasznát fogják venni a barátaid!

Ha igazán jó hangulatú estét szeretnél, és kedvezni akarsz a barátaidnak, akkor engedelmeskedsz a természet törvényeinek, és a konyhát sem hagyod ki a buliból.

Nincs ugyanis olyan házibuli, ahol a társaság egy része ne a konyhában töltené az este nagy részét. Hogy miért éppen ez a helyiség vonzza az embereket, nem tudjuk, mindenesetre, ha itt is hagysz némi iszogatnivalót, hamutálat, néhány széket és egy-két hatalmas párnát a fal mellett a padlón, akkor számíthatsz rá, hogy a barátaid a következő bulidat sem hagyják majd ki.

A megfelelő hangulat a tökéletes buli kulcsa

Minél hangulatosabb az otthonod, és minél kényelmesebben érzik magukat benne a vendégeid, annál biztosabb a siker.

A fények elengedhetetlen kellékek, leginkább pedig a gyertyák képesek megteremteni a tökéletes hangulatot, ám egy házibuliban nem biztos, hogy a legjobb ötlet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Néhány nagyobb gyertyát vagy mécsest persze elhelyezhetsz a lakás biztonságosabb részein - a szekrények tetején, vagy egyik-másik magasabb polcon -, az ideális megoldás azonban, ha beszerzel néhány különleges színű lampiont, és azokkal akasztgatod tele a lakást - persze csak módjával.

Éles, nagy fényre ezen kívül pedig nincs szükség, jobban teszed, ha csak a kisebb, tompább fényű lámpákat hagyod égve. Úgysem lesz mindenkinek szüksége arra, hogy mindent lásson...

Plusz 5 tipp

  • Még a buli előtt tedd szabaddá a fogast, hogy a vendégek kényelmesen elhelyezhessék a kabátjaikat. A tieid mehetnek a szekrénybe, bizonyára úgysem mész aznap sehová.
  • A fürdőszobába tegyél több tiszta törölközőt, elegendő WC-papírt, esetleg papírzsebkendőt.
  • Ha félted a szőnyeget, akkor inkább csavard fel, és tedd a sarokba, minthogy mindenkit papucsba bújtass. Egyébként sem biztos, hogy mindenki szereti levenni a cipőjét.
  • Már néhány nappal a buli előtt érdemes a zenéről gondoskodni. Hogy elkerüld az óránkénti CD-csere kellemetlenségeit, a saját kényelmed érdekében másold rá egy lemezre az összes kedvenc zenéd, és ne feledkezz meg a barátaid ízléséről sem. Egy négyórányi zenét tartalmazó lemez csodákra képes!
  • Ha lehetőséget adsz a lakásban történő dohányzásra, akkor gondoskodj elegendő hamutálról, és a lakásod illatosításáról is! Ha egy aromalámpában a kedvenc illóolajadat párologtatod, a fűtőtesten lévő párologtatóban pedig egy kifejezetten a dohányfüstöt semlegesítő fajtát, akkor nagyrészt megóvhatod magad a kellemetlen szagoktól.
Ezt is szeretjük