Neked meddig lesz még állásod?

Ezekben a szektorokban várható a legtöbb elbocsájtás

A szakértők szerint a 2012-es évben sem lélegezhetünk fel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az évek óta elhúzódó válság, a bizonytalanság és az instabil gazdaság sokakat sodort kétségbeejtő helyzetbe, és az elemzők szerint a 2012-es évben sem lélegezhetünk fel.

A legtöbb munkahelyen a dolgozók nem számíthatnak fizetésemelésre vagy plusz juttatásokra, a cégek nehéz anyagi helyzete miatt azonban extra feladatokra és túlórákra igen - és még mindig ők lesznek a szerencsésebbek.

Az idei évben ugyanis várhatóan tovább nő az elbocsátások száma, így az év végére azok is az elégedettek közé kell, hogy sorolják magukat, akiknek sikerült megtartaniuk az állásukat. Arról, hogy milyen arányban várható elbocsájtás, és hogy mely szektorok lesznek a leginkább érintettek, Kiss Judit, a Manpower Magyarország ügyvezetője beszélt egy sajtótájékoztatón.

Pesszimista kilátások

A Manpower 750 munkáltató bevonásával készített reprezentatív felmérést, ez alapján elmondható, hogy a cégek 65%-a nem tervez létszámváltoztatást 2012 első negyedévében - azaz nem bocsájtanak el embereket, igaz, fel sem vesznek senkit.

Az elmúlt időszakok bizonytalansága, a csapongó pénzügyi helyzet a munkaadók kezdeményezőkészségére is rányomta a bélyegét, és ameddig lehet, igyekeznek elhalasztani új munkaerő felvételét, legalább addig, amíg az európai helyzet stabilizálódik - számolt be róla az MTI.

Ennek megfelelően a munkaerő-piaci kilátások mind az előző negyedévhez, mind pedig az előző év azonos időszakához képest 15 százalékponttal romlottak. Európai összehasonlításban a Magyarországnál csak Görögországban ítélik meg pesszimistábban a kilátásokat.

15 trükk, hogy te legyél a főnök kedvence

Nézegess képeket!

Elolvasom

Melyik szektor a legveszélyeztetettebb?

Kiss Judit szerint a legtöbb félnivalójuk az építőiparban dolgozóknak van, itt várhatóak a legnagyobb számban az elbocsájtások. Száz megkérdezett munkaadó közül mindössze hat nyilatkozott úgy, hogy szeretne új munkaerőt alkalmazni, míg 33-an azt mondták, kénytelenek lesznek embereket elbocsájtani.

A második legveszélyeztetettebb csoport a vendéglátásban dolgozóké, itt a munkáltatók között 22 százalékponttal többen vannak, akik a következő negyedévben inkább leépítést terveznek. 2011 negyedik negyedévéhez képest a legnagyobb visszaesés a nagy- és kiskereskedelemben várható: a munkaerő-piaci mutató 27 százalékpontot csökkent, és így mínusz 17%-on áll - írta az MTI.

Sajnos azonban egyetlen olyan szféra sincs, ahol a dolgozóknak ne kellene aggódniuk az állásukért. Pozitív változást egyedül a köz- és szociális szolgáltatások területén mértek, ahol az előző évi három százalékpontos visszaesés az utolsó negyedévben két százalékpontra mérséklődött - igaz, a sajtótájékoztató után kiadott Magyar Közlönyben már megjelent egy kormányhatározat, amely összesen 6649 fős leépítést irányoz elő a minisztériumoknál és az azokhoz tartozó hivataloknál, így a közszférában dolgozók sem érezhetik magukat biztonságban.

Mire számíthatnak az álláskeresők?

Figyelembe véve, hogy azoknak is van félnivalójuk, akiknek jelenleg van állásuk, nem sok jóra számíthatsz, ha éppen munkát keresel. Bár a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy minden területen volt olyan munkaadó, aki úgy nyilatkozott, hogy szeretné bővíteni alkalmazottai körét, az elbocsájtások tükrében valószínűleg még tovább nő a verseny a munkakeresők körében, kevesebb eséllyel kapnak munkát, és valószínűleg kevésbé kedvező feltételekkel kell majd beérniük, azaz lejjebb kell adniuk az igényeikből.

A szakértők szerint azoknak, akik nem riadnak vissza akár a költözés lehetőségétől sem egy új állás érdekében, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon érdemes keresniük, itt a legjobbak ugyanis az esélyeik, míg az elbocsájtások szempontjából Dél-Dunántúl számít a legkritikusabb régiónak.

Humánus elbocsájtás

A Manpower tapasztalatai alapján egyre több cég igyekszik az elkerülhetetlen elbocsájtásokat a lehető leghumánusabb módon kivitelezni. Az úgynevezett gondoskodó elbocsátás egy HR-eszköz, melynek lényege, hogy a munkáltató pénzt áldoz arra, hogy az elbocsájtott munkaerő minél hamarabb feldolgozza a munkahelye megszűnéséből eredő negatív hatásokat, és mindent elkövet, hogy mielőbb új állást találjon neki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az itthon eddig még kevésbé elterjedt gyakorlat hosszú távon a munkaadónak is kifizetődő, hiszen egyrészt jó hatással van a megtartott dolgozók lojalitására, másrészt kevésbé rombolja a cég presztízsét és márkanevét, ami üzleti szempontból fontos tényező lehet a válság után.

Ezt is szeretjük