Aki tegnap metróra szállt, nem hitt a szemének: döbbenetes látvány fogadta az utasokat

Képek

Te mit szóltál volna?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tegnap volt a Nadrágmentes Metrózás Napja NMN -, amely New Yorkból indult 2002-ben, amikor egy hétfős férfitársaság úgy döntött, nadrág nélkül utaznak a metrón. Hét egymást követő megállóban szálltak fel ugyanarra a szerelvényre, majd úgy tettek, mintha nem ismernék egymást, egyre jobban összezavarva az utasokat. 2005-ben 50 résztvevője volt az akciónak. A 2006-os NMN-en többeket megbilincselt a rendőrség, ám a bíróság később kimondta, a fehérnemű nyilvános viselete nem illegális.

2008-ban első alkalommal lépett nemzetközi szintre az esemény, miután kilenc másik város csatlakozott New Yorkhoz. 2010-ben már ötezer embert mozgatott meg globálisan a kezdeményezés. A 2012-es New York-i Nadrágmentes Metrózás Napján négyezren vettek részt, emellett 26 másik ország több városa csatlakozott a programhoz. Nézd meg képeken, eddig hogyan zajlott a 2017-es esemény!

Infó: Wikipédia

Élő békejel a Hősök terén

Az október 2-i béke és erőszakmentesség világnapján tartott megemlékezésen a résztvevők tavaly is élő békejelet formáltak. Nézd meg képeken!

Óriási, fényes alakzat jelent meg a Hősök terén este: le is fotózták a furcsa jelet!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük