Munkaszüneti napok 2015-ben: ekkor nem kell majd dolgoznod!

Amilyen sok állami ünnep esett hétvégére 2014-ben, olyan sok hosszú hétvégénk lesz 2015-ben.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2015. évi munkaszüneti napok már most tudhatóak, így az év elején rögtön megtervezheted, mikor szeretnéd a szabadnapjaidat kivenni, illetve azt is, mihez kezdesz a hosszú hétvégék alatt.

Bár 2014-ben sok ünnep esett a hét közepére, rosszabb esetben hétvégére, 2015-ben megérkezik a kárpótlás: a péntekre vagy hétfőre eső munkaszüneti napoknak köszönhetően nem kevesebb, mint hét hosszú hétvégének nézünk elébe.

Pihenőnappal indítunk

Már az év első hetében ellőjük az egyik hosszú hétvégét, január 2. ugyanis pihenőnap, mivel péntekre esik majd. A lazításnak persze ára van, ezt a tervezet szerint az egy héttel későbbi szombaton, január 10-én kell majd ledolgozni.

A következő hónapok áprilisig eseménytelenül telnek, mert március 15. sajnos vasárnapra esik. A szokáshoz híven azonban húsvétkor idén is megtoldjuk egy nappal a hétvégét: a húsvéthétfő április 6-án lesz esedékes.

Májustól augusztusig

Szűk egy hónappal később ismét három napot tölthetünk otthon, hiszen május 1. péntekre esik.

A következő háromnapos hosszú hétvégére sem kell sokat várni, május 25. pünkösdhétfő, ekkor szintén nem kell munkába menni. Ezt követően egy kevésbé örömteli hétvége vár majd ránk, augusztus 8-án, szombaton ugyanis munkával telik majd a nap, cserébe viszont a csütörtökre eső államalapítás ünnepe utáni pénteket, augusztus 21-ét is otthon tölthetjük, egy csodálatos négynapos hétvége keretein belül.

Ezek a világ legjobban fizető szakmái

Nézegess képeket!

Elolvasom

Október

Október 23. jövőre péntekre esik, így ősszel sem marad el a háromnapos hétvége. Ennek letelte után viszont már csak a karácsonyt várhatjuk, mert november 1. ezúttal vasárnapra esik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

December

A Munka Törvénykönyve szerint december 24. sajnos még mindig nem számít munkaszüneti napnak, ezért szenteste napját december 12-én, szombaton kell ledolgozni. December 25-26. péntek-szombatra esik, így a 27-i vasárnappal együtt négynapos hosszú hétvégével zárul a 2015-ös dologtalan napok sora.

Ezt is szeretjük