Ez hozhatja el az ország vesztét: nagyobb a baj, mint gondoltuk

Kijelentették: nem megoldás a béremelés, ha ez okozza a munkaerőhiányt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon, és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd - mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Rolek Ferenc szerint a szakmunkás-munkaerőhiánynál további gondot okoz, hogy a szakmunkás-életpálya már kevésbé vonzó a fiatalok számára, mint 20-30 évvel ezelőtt.

A szakemberhiánnyal érintett területek közül példaként említette az építőipart, ahol építőipari szakmunkásokat keresnek, és a vendéglátást, ahol szakácsot és felszolgálót nehéz találni. A szövetség alelnöke azonban úgy véli, hogy a munkaerőhiány ma már a gazdaság minden területén jelen van.

Erre nem megoldás a béremelés

Kérdésre válaszolva kifejtette: a szakemberhiány révén nőnek majd a fizetések, azonban mivel a problémának demográfiai okai vannak, a béremelés nemzetgazdasági szinten nem oldja meg a munkaerőhiányt. Ráadásul nehezíti a helyzetet a munkavállalási célú kivándorlás Nyugat-Európába.

Rolek Ferenc hangsúlyozta: azok a cégek, amelyek nem bírják a piaci versenyt, és nem tudnak olyan hatékonysággal termelni, hogy munkaerőhiány miatt megemelkedett béreket kigazdálkodják, elvéreznek majd. Ez a fajta veszély az MGYOSZ alelnöke szerint elsősorban a magyar kis- és közepes vállalkozásokat fenyegeti.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük