A második Föld lakóinak már neve is van! 3 dolog, amit tudnod kell bolygónk rokonáról

A NASA a múlt héten talált rá a Föld testvérbolygójára.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy hete jelentette be a NASA, hogy találtak egy bolygót 1400 fényévre tőlünk, amelyet a Föld nagyobb és idősebb unokatestvéreként tarthatunk számon.

A Kepler 452b névre keresztelt bolygó egy másik naprendszerben található, és nem kizárt, hogy van rajta élet. Összegyűjtöttünk mindent, amit a Föld 2.0-ként emlegetett helyről tudni kell, és még vélt lakóiról, a kepleritákról is olvashatsz!

Ezért hívják második Földnek

A bejelentést követően azonnal megjelentek az olyan nevek a médiában, mint a Föld 2.0, az új Föld vagy a második Föld. Ezek alapja, hogy maga a NASA is a Föld unokatestvérének nevezte a planétát.

Valóban sok a hasonlóság a két égitest között: a Kepler 452b ugyanúgy a saját napja körül kering, mint a Föld, pályája pedig szintén a lakhatósági zónán belül van.

Csakhogy vannak különbségek is, például az újonnan felfedezett bolygó 1,5 milliárd évvel idősebb és 60%-kal nagyobb, mint a mi Földünk, a napja pedig 5%-kal nagyobb távolságra helyezkedik el tőle, mint a mi Napunk tőlünk. Az új Földön 385 földi nap tesz ki egy évet.

145 éves UFO-fotó került nyilvánosságra a levéltárból: máig nincs rá magyarázat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Valószínűleg lakható

Több dolog is amellett szól, hogy a bolygón lehetséges az élet. Ilyen a fent említett lakhatósági zóna is, amely azt jelenti, hogy itt a hőmérséklet éppen megfelelő ahhoz, hogy a víz folyékony állapotban maradjon. Még nem biztos ugyan, de az eddigi vizsgálatok alapján jó esély van arra is, hogy a Kepler 452b kőzetbolygó, hasonlóan a Földhöz, ez pedig a tudomány jelenlegi állása szerint az élet kialakulásának egyik alapfeltétele.

A NASA egyik adatelemzője szerint hatmilliárd év elég hosszú idő volt ahhoz, hogy életformák jöjjenek létre a második Földön, ugyanakkor azt sem tartják kizártnak, hogy ez már meg is történt, és mára minden faj kihalt. A sajtó és az internetezők mindenesetre bizakodóak, a hvg.hu például már nevet is adott a lakóknak korábbi cikkében, amelyben az olvasók ötleteit gyűjtötték arra vonatkozóan, szerintük hogyan nézhetnek ki a kepleriták.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egy ismert bolygó sem hasonlít ennyire a Földre

Nem ez az első eset, hogy a NASA olyan bolygóra bukkan, amely nagy valószínűséggel lakható lenne, korábban mi is megírtuk, mennyi ilyet fedezett fel a Kepler távcső. Ám arra még nem volt példa, hogy egy planéta még a különbözőségek mellett is ennyire hasonlítson a Földre, a jelenlegi technológiákkal azonban lehetetlen eljutni a távoli bolygóra.

Képek: NASA

Ezt is szeretjük