Máig nincs magyarázat az UFO-fotókra

Nézd meg a leghíresebbeket!

A következő három kép eredetiségét máig nem sikerült megcáfolnia a tudománynak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világon se szeri, se száma azoknak a fotóknak, melyekkel a lelkes amatőrök vagy épp a szerencsevadászok igyekeznek bizonyítani, hogy az azonosítatlan repülő tárgyak létezése ma már kézzelfogható tény.

Bár a világegyetem a korlátok közé szorított emberi érzékeléssel és tudással szemben végtelen, így nehéz elképzelni, hogy galaxisok milliói között ne létezne más, értelmes életforma, e fotók többségéről az idők során bebizonyosodott, hogy csalók próbálták meg manipulálni velük a közvéleményt. Léteznek azonban olyan képek is, melyek eredetiségét mindezidáig nem sikerült megcáfolni. Íme, a leghíresebbek.

A belgiumi UFO-fotó

1989 novembere és 1990 áprilisa között Belgium területén számtalan UFO-észlelésről érkezett jelentés a hatóságokhoz, melyek mindegyike egy nagy, alacsonyan szálló, hangtalan, háromszög alakú objektumról számolt be, az alján intenzív fényekkel. A jelenséget már kezdetben is több mint harmincan jelentették, közöttük három különböző, rendőrökből álló csoport.

Az azonosítatlan tárgyat két radarállomás is észlelte - közöttük egy NATO-radar Brüsszeltől délkeletre -, később egyre több hivatalos szerv tett említést róla.

A belga haderők több alkalommal is F-16-os vadászgépeket küldtek a magasba a repülő tárgy felderítésének érdekében, ám egyik küldetés sem járt sikerrel - bár az F-16-osok közül az egyik észlelte a tárgyat, de, amint elkezdte követni, az felgyorsult, majd mielőtt végleg eltűnt, olyan sebességgel manőverezett a repülő előtt, mely a pilóta szerint nem földi technológiára utal.

A különös tárgyat összesen több mint ezer alkalommal látták megjelenni az égen, mind nappal, mind éjszaka, a belga médiában pedig minden idők egyik legnagyobb hírverésévé vált. A kormány is elismerte az észleléseket, 1990. június 15-én pedig J. S. Henrardinak sikerült is megörökíteni az egyiket. A képet máig az egyik legkézzelfoghatóbb bizonyítéknak tartják az idegenek létezésére.

Így lakomázik egy csillag: 15 döbbenetes felvétel a világűrből

Nézegess képeket!

Elolvasom

A McMinnville-i UFO-fotó

A világ egyik leghíresebb UFO-fotójaként ismert képet 1950-ben készítette egy, az amerikai Oregonban, McMinnville közelében élő farmer, Paul Trend. Május 11-én felesége pillantotta meg a furcsa, fémlemezszerű, lassan mozgó objektumot az égen, miközben nyúletetés után visszasétált a házba.

Rögtön szólt férjének, aki szintén látta a repülő tárgyat - csak úgy, mint Paul Trend édesapja -, majd le is fotózta. Trend nem vágyott nagy felhajtásra, de bankárának megemlítette az esetet, aki rögtön továbbadta azt egy helyi riporternek. Az egyre nagyobb szenzációvá váló negatívok a TIMES magazinhoz is eljutottak, ahol a képek júliusban meg is jelentek.

A képeket számos kutató vizsgálta, az asztronómusoktól kezdve a kormányzati UFO-kutató projektek tudósaiig, és számos analízis bizonyította, hogy azok eredetiek.

Bár sok szkeptikus is felemelte hangját az üggyel kapcsolatban, előbbit máig nem sikerült megcáfolni. Az eredetiséget igazolja az is, hogy Trend nem akart pénzt a képekért, emellett feleségével együtt halálukig állították, hogy a fotók valósak.

Az Ilkley Moor-i UFO-fotó

1987. december 1-jén egy korábbi rendőr, Philip Spencer fotót készített egy furcsa, zöld alakról az angliai Yorkshire-ban található Ilkley Moor határában. A férfi épp apósához igyekezett az ingoványon át, fényképezővel a kezében, hogy meg tudja örökíteni a helyi mocsárban gyakran észlelhető, furcsa fényjátékokat.

Ekkor találta szembe magát a kicsi, emberszerű lénnyel, aki gesztusaival azt jelezte felé, hogy maradjon távol. Spencer azonban üldözőbe vette, melynek során egy fémes, kupolaszerű járművet is megpillantott, amit azonban már nem sikerült lefotóznia. Az eset után célba vette a legközelebbi falut, melynek órái azonban azt mutatták, két teljes óra kiesett Spencer napjából.

Az előhívott fotó kapcsán a férfi felvette a kapcsolatot Peter Hough UFO-kutatóval, aki több vizsgálatra is elküldte azt, melyek mind azt igazolták, a fotó eredeti, és nem merül fel a montázs gyanúja sem. Spencert később regressziós vizsgálatnak vetették alá, hogy megtudják, mi történt az elvesztett két órában.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A vizsgálat során, melyről hangfelvétel is készült, a férfi elmondta, hogy látta a Földet felülről, az idegenek pedig képeket és felvételeket mutattak neki Föld környezeti rombolásával kapcsolatban.

OLVASD EL EZT IS!

  • tudomány
  • földönkívüliek

Már nyilvánosak a titkos UFO-akták

  • földönkívüliek
  • összeesküvés-elmélet

Anglia tagadja a rejtélyes UFO-leszállást

Ezt is szeretjük