Kiosztották a Nobel-díjakat: botrányok és furcsaságok az elismerés körül

Erotikus fotók, félreértések és pletykák tarkítják a Nobel-díj történelmét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

"Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen kell kezelni: a végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett pénz képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák ki díjként, akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek" - így szól a svéd kémikus, Alfred Nobel végrendelete.

A talán legismertebb tudományos elismerést, valamint az azzal járó jelenleg tízmillió svéd koronát minden évben december 10-én, ünnepélyes keretek között adják át Stockholmban, illetve Oslóban - ezen a napon van ugyanis Nobel halálának évfordulója. A média által felkapott eseményt az elmúlt száz évben sok legenda és botrány lengte körül - ezekből szemezgetünk.

Egy újságírónak köszönhető a díj?

Alfred Nobel svéd vegyész volt, aki vagyona jelentős részét a dinamit feltalálásának köszönhette. Állítólag 1888-ban, amikor idősebb fiútestvére meghalt, egy napilapnál rosszul értesültek, és Alfred haláláról számoltak be.

A kémikus olvasta a cikket, és cseppet sem tetszett neki, amit a nekrológ tartalmazott - azt akarta, hogy az emberek másként emlékezzenek rá, így átírta a már elkészült végrendeletét, és vagyonából megalapította a Nobel-díjat.

Ha a legenda igaz, és Nobel valóban egy cikk hatására változtatta meg a végrendeletét, akkor a tudósok és békepárti aktivisták ma egy újságíró tévedésének köszönhetik a több százmillió forint összértékű jutalmat.

Miért nincs matematikai Nobel-díj?

A Nobel-díjat minden évben fizikai, kémiai, orvosi, irodalmi és béke kategóriában ítélik oda, illetve 1968 óta a Svéd Bank jóvoltából létezik közgazdasági kategória is.

15 nő, aki elnyerte a Nobel-díjat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nincs azonban matematikai Nobel-díj, aminek a közismert legenda szerint az az oka, hogy Nobelt egy matematikussal csalta a felesége, ami miatt olyan dühöt érzett a fenti tudomány összes képviselőjével szemben, hogy ki akarta őket zárni a díjazottak közül. A magyarázattal csak az a gond, hogy Nobel soha nem nősült meg, és eddig az életrajzát kutatók sem találtak arra utaló jelet, hogy valamelyik szeretője egy matematikussal csalta volna meg - az Urbanlegends.hu szerint azonban ebbe a történetbe is szövődik egy magyar szál. Beck Mihály professzor kutatásai alapján ugyanis Nobelt valóban megcsalta Sophie Hess nevű szeretője, ám nem egy matematikussal, hanem egy magyar katonatiszttel.

Bár Nobelnek valóban volt személyes ellentéte egy Mittag-Leffler nevű matematikussal, sokkal valószínűbb, hogy a matematika azért maradt ki a díjazott területek sorából, mert Nobel nem egy-egy tudományos pálya vagy életmű elismerésére szánta a díjat: végrendelete értelmében konkrét teljesítményért adható az érem - a matematika ebben az időben pedig még kevés kézzelfogható eredményhez járult hozzá.

Akik nem tudták átvenni

Az nem számít ritkaságnak a díj történetében, hogy egy kitüntetett az egészségügyi állapota miatt nem tudja átvenni a díjat - ilyenkor általában egy hozzátartozója jelenik meg helyette az ünnepségen. Tavaly azonban, amikor a békedíjat egy kínai emberi jogi aktivistának, Liu Hsziao-pónak ítélték oda, a díjátadó ceremóniát több dolog is beárnyékolta.

A kínai kormány ugyanis államellenes felforgatás vádjával 11 év börtönre ítélte az irodalomtörténészt, akit a díj hatására jelentkező nemzetközi nyomás ellenére sem engedtek szabadon. Sőt, Peking azt is megakadályozta, hogy Liu Hsziao-po valamelyik hozzátartozója Oslóba utazzon, így a Nobel-békedíjat jelképesen egy üres székre helyezték a 2010-es gálán.

Az idei díjátadó sem volt furcsaságoktól mentes: az orvos díjazott, Ralph Steinman ugyanis az egyetlen, aki posztumusz kapta meg a kitüntetést. Bár Nobel végrendelete világosan kimondja, hogy a díjat csak élő személyek kaphatják, Steinman szeptember 30-án bekövetkezett haláláról a díjat odaítélő bizottság csak október 3-án értesült - egy nappal azután, hogy döntöttek a kitüntetés odaítéléséről. Bár felmerült, hogy a díjat visszaveszik, a bizottság végül egy rendkívüli ülésen úgy határozott, hogy tekintettel a helyzet egyediségére és arra, hogy a Nobel-díjat abban a hiszemben ítélték Steinmannak, hogy életben van, kivételt tesznek, és az immunológus halála után kapja meg a kitüntetést.

Meztelen Nobel-díjas

Fridtjof Nansen 1922-ben azért kapta meg a Nobel-békedíjat, mert sokat tett a hadifoglyok körülményeinek jobbításáért, a menekültek ügyéért és az éhezők megsegítéséért. A norvég kutató és diplomata nemrég újból a figyelem középpontjába került, amikor az Aftenposten című oslói lap a Facebook-oldalán közzétett két teljesen meztelen képet, amiket annak idején Nansen készített saját magáról, hogy azután elküldje őket szerelmének, a nála 30 évvel fiatalabb Brenda Ueland újságírónak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A képeket egy amerikai könyvkiadó tette közzé, Nansen szerelmes leveleivel együtt, születésének 150. évfordulója alkalmából, a lap innen vette át a fotókat. Az erotikus felvételek azonban nem maradtak sokáig a közösségi portálon, a közfelháborodás hatására az Aftenposten végül levette őket.

Képek forrása: commons.wikimedia.org, Tomas er; en.wikipedia.org, Thuresson; delagodabayword.wordpress.com; britannica.com

Ezt is szeretjük