3 kínos helyzet a munkahelyen és megoldásaik

Hiába ápolsz jó kapcsolatot a főnököddel, bizonyos helyzetekben nem árt ismerned az illemet!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egyenruha egyre kevésbé elvárás az irodákban, ahogy a tegeződés is egyre több helyen váltja fel a magázódást. A közvetlen, baráti hangulatú munkahelyeken sem szabad azonban megfeledkezned az illemről, főként akkor, ha a cég ügyfeleiről vagy éppen a főnöködről van szó.

Ha tisztában vagy az etikett alapvető szabályaival, könnyen megúszhatod a kínos szituációkat. Ezúttal a leggyakrabban előforduló helyzetek között válogattunk, és annak is utánajártunk, hogyan kerülheted el őket könnyedén.

A főnök szobájában

Bármennyire kellemes is a hangulat a munkahelyeden, ha a főnököddel van megbeszélésed, azt vedd komolyan. Ez utóbbi része többek között az is, hogy viselkedsz, mégpedig úgy, ahogy azt illik a feletteseddel szemben - például tisztában vagy vele, hol is illik helyet foglalni. Mivel a testtartásod az egész beszélgetés alatt árulkodik, lehetőség szerint asztalhoz és székre ülj, így a gerinced egyenes marad, a karodat az asztalra támaszthatod, hogy nyitottságról árulkodjon a tartásod.
Ha a szobában ülőgarnitúra van, és ehhez irányít kézmozdulatával a főnököd, akkor véletlenül se a bejárattal szemben lévő fotelt foglald el, az ugyanis általában a szoba gazdájának a helye, hiszen így rálát az ajtóra.

Ne értsd félre a laza öltözéket!

Azért, mert a munkahelyeden nem kötelező egyenruhát viselni, még ne a legrövidebb szoknyáid és leglazább blúzaid között keresgélj reggelente, mielőtt munkába indulnál. Ha a farmer esetleg meg is engedett, akkor is csak azt a darabot válaszd, amely kifogástalanul tiszta, ép, és semmiképpen sem kopott.

A leghatékonyabb hámlasztó gyümölcsök

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hivatali öltözetként egyébként nem elfogadott az egyetemi évek alatt oly szeretve hordott farmer, a mini sztreccs-szoknya, a combközépig nyúló, vállról lelógó, kopott pulcsi, a dögös piros miniruha, a nyári rongyos sportnadrág, mint ahogy a köldököt látni engedő feszes pólócskák sem. A szoknya tekintetében a lady-mini hossz ideális - mely a térden felül legfeljebb két centivel ér -, ha szép a térded, és nem vagy több 30 évesnél, egyébként a térdet takaró vagy hosszabb fazon javasolt.

Ehhez válassz blézert és blúzt, nyáron egy vékony topot, rajta egy csípőig érő, kigombolt selyem- vagy más blúzt. Ha kevésbé szigorúak a szabályok, nadrágot is bátran hordhatsz, ha szövetből készült. Egy visszafogott magas sarkú cipővel csinos lehetsz, mégsem leszel állandó beszédtémája a férfikollégáknak. 

Amikor idegen érkezik az irodába

Jó néhány kellemetlen pillanatot okoz, ha nem vagy tisztában azzal, hogyan érdemes és célszerű kísérned egy idegent az irodában. Sokan azt hiszik, az etikett szerint előre kell engedni a vendéget - ez azonban nem minden esetben igaz.

Azt, aki számára idegen a hely, fél lépéssel előtte és kicsit mellette haladva kell kísérned, hiszen hiába tessékeled, a szerencsétlen nem tudja majd, merre menjen. Mindeközben egész testeddel felé fordulj, és a nem felé lévő kezeddel még az irányt is mutasd.

Csak óvatosan a telefonnal!

A munkahelyek többségén elvárják, hogy az alkalmazottak legalább egy idegen nyelvet beszéljenek. Ennek ellenére előfordulhat, hogy, bár sikeres nyelvvizsgát tettél, és írásban igazán jól használod a nyelvet, a telefonnal kapcsolatban nehézségeid akadnak. Ilyen esetben soha ne szégyelld magad, de ne is erőltesd addig a dolgot, amíg nincs kellő gyakorlatod. Ellenkező esetben nemcsak a telefon másik végén lévő ügyfél előtt hozod magad kellemetlen helyzetbe, de a főnököd előtt is kínos lesz beismerni, hogy a felét sem értetted annak, amiről beszéltetek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha jól beszéled az adott nyelvet, akkor is javasolt a telefonbeszélgetés végén összefoglalnotok a beszélgetőpartnereddel a lényeges pontokat, adatokat, számokat, hiszen a tévesztés tévedéssé, hibává válik, sokszor komoly anyagi és erkölcsi következményekkel. Hidd el, a partnered nem bolondnak tart majd, hanem kulturált és intelligens embernek.

Cikkünk a Protokoll az életem című könyv alapján készült.

A hivatalos kapcsolattartás egyik legismertebb hazai szakembere, Görög Ibolya - aki 13 évet töltött a legfelsőbb államigazgatási protokoll szervezésével - ismereteit és tapasztalatait foglalta össze ebben az írásában. Munkája nem tankönyv, inkább egy alaposan rendszerezett memoár - ettől válik oldottá.
A bevezetőben a legfontosabb alapfogalmakat tisztázza, mely után végigvezet a tegezés, magázás, megszólítás; köszönés, bemutatkozás; vendég és házigazda találkozása; biológiai megnyilvánulások és kezelésük; dohányzás útvesztői között. Rámutat a magán és a hivatalos viselkedéskultúra különbségeire is, és még számos érdekességet fedezhetünk fel a kötetben.

Kiadja az Athenaeum.
Ára 2880 forint.
Ezt is szeretjük