Döntött a kormány a lakhatási támogatásról: neked is jár?

A lakhatási támogatás igénylésének feltételeiről sajtótájékoztatón számolt be a kormány.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium - NGM - foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A lakhatási támogatás maximum 18 hónapra adható, ha a lakóhely és a munkavégzés helye legalább száz kilométerre van egymástól, illetve akkor is, ha a távolság ennél kevesebb, de a tömegközlekedéssel történő utazás ideje naponta a hat órát meghaladja.

Ha többen jogosultak, magasabb az összeg

A lakhatási támogatás 18 hónapig adható, összege fix, amely hathavonta változik: az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra 40 ezer forint támogatás adható, amelyből a bérleti díj és a rezsiköltség finanszírozható, számlával igazolva - ismertette az államtitkár.

Hozzátette, ha a család együtt költözik, és többen is jogosultak a támogatásra, akkor magasabb az összeg. Amennyiben a családból ketten jogosultak lakhatási támogatásra, akkor az összeg 150, 90 és 60 ezer forint. Ha három vagy több jogosult is van egy családon belül, akkor 200, 120 és 80 ezer forintra emelkedik az egyes periódusokra adható támogatás összege. 

A döntést minden esetben a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltség hozza meg mérlegelés után.

Támogatás akkor is kérhető, ha nem a munkavégzés szerinti településen, hanem annak vonzáskörzetében sikerül csak albérletet találni.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Munkaviszonyt kell igazolni hozzá

A lakhatási támogatáshoz legalább hat hónapra szóló, heti 20 órát elérő munkaviszonyt vagy közalkalmazotti jogviszonyt kell igazolnia a kérelmezőnek. A támogatás megállapítását a munkába állás előtt kell kérni. További feltétel, hogy az igénylő bruttó havi jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér háromszorosát.

Ha lejár a 18 hónap, akkor a támogatást 36 hónap  elteltével lehet csak ismét igényelni. Ha viszont a támogatásban részesülő elveszíti az állását, de 30 napon belül új állást talál, akkor folyamatosan kapja tovább a már megítélt juttatást.

Czomba Sándor a kormány döntését a Magyarországon rendkívül alacsony munkaerő-mobilitással indokolta. Ha pedig a megkeresett jövedelem döntő részét lakhatásra kell felhasználni, akkor ez a mutató nem is fog javulni - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva az államtitkár úgy vélte, ezres nagyságrendű lehet azok száma, akik igényelnék a támogatást, és főleg a keleti országrészből, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Nógrád megyéből számítanak arra, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel a munkavállalók.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az erre szánt keret összegéről nem nyilatkozott, azt mondta, az attól függ majd, hogy mekkora igény jelentkezik a támogatásra. Hozzátette, hogy a kormány nyitott arra, hogy a keretet az igényekhez igazodva bővítse. A kormányrendelet október 1-jén lép hatályba.

Ezt is szeretjük