A 3 legjobban fizető szakma, amihez nem kell diploma

Tévhit, hogy kizárólag felsőfokú képzettséggel lehet jól fizető munkát találni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Forbes magazin írása szerint kezd megdőlni az az elmélet, amely a sikeres karrierutat csakis a felsőoktatáson keresztül képzeli bejárni.

Egy, a cikkben említett friss jelentés pedig arról tanúskodik, hogy 2020-ig globális szinten nagyjából 45 millió olyan alkalmazottra lesz szükség, akik középfokú végzettséggel, illetve szakmával rendelkeznek.

Ám nemcsak az Egyesült Államokban érdemes sok esetben diplomahajszolás helyett szakképzéssel próbálkozni: itthon is vannak olyan szakmák, amelyek művelői a köztudatban ugyan nem számítanak kiemelkedő keresetűnek, valójában azonban akár több százezer forintot is zsebre tehetnek havonta.

Ingatlanos

Igaz, a válság miatt eléggé visszaesett az ingatlanpiac, a csúcsidőszak a 2000-es évek elején volt, de még ma is maradtak a pályán szép számmal olyanok, akik ügyesen keresnek a közvetítéssel.

A legtöbben franchise irodáknál, alkalmazottként tevékenykednek, ám sokan végzik vállalkozói státuszban a munkát.

Mivel a fizetés jutalékos rendszerben történik, ezért a bevételek elég bizonytalanul alakulnak: vannak olyan időszakok, amikor alig akad egy kis csordogáló kereset, ugyanakkor a jobb hónapokban az átlagfizetés több százezer forintra rúg, de nem ritka a milliós nagyságrend se.

Ezek a világ legjobban fizető szakmái

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nagyobb franchise irodák 5% körüli értékesítési jutalékot kérnek az ingatlan eladójától, ebből a közvetítőé lesz 20-30% - egy tízmilliós lakás után ez 100-150 ezer forint -, míg a kisebb irodák csupán 3-4%-ot kérnek, ám itt az az iroda jutalékának akár a fele - vagyis 200 ezer forint - is az értékesítőé marad.

Szépségszakmák

A hivatalos adatok ugyan arról tanúskodnak, hogy nem számítanak kiemelkedő keresetűnek például a fodrászok, kozmetikusok vagy a műkörmösök, ám a szakértők szerint az alacsonynak tűnő bérek hátterében a minimálbéres foglalkoztatás áll.

Ezért lehet az, hogy a valóságban sokszor jóval többet van lehetőségük zsebre tenni, mint a havi 100 ezer forint körüli összeg. Egy mesterfodrász például a vágás-festésért elkérhet akár 15-20 ezer forintot is vendégenként, így a havi bevétel napi három vendéggel számolva 900 ezer-1 millió 200 ezer forint körül mozog.

Persze ebből le kell vonni az anyagköltséget, a helyiség bérleti díját, a rezsit és az adókat, ám még így is maradhat havi 300-400 ezer forint a végén.

De egy külvárosi szalon alkalmazottjaként is mindenféle levonás után összejöhet a 150-200 ezer forintos fizetés egy jó vendégkörrel. Vállalkozóként, persze tapasztalattal és kiépített, stabil vendégkörrel a kozmetikusok vagy a műkörmösök is összehozhatják a 150-180 ezer forintot egy hónapban.

Építőipar

A válság miatt az építőipar népszerűsége is alábbhagyott az utóbbi években, de ezen a területen is elmondható, ami a szépségszakmáknál jellemző, vagyis sokan csupán a hivatalos statisztikák szerint kapnak minimálbért, a valóságban ennek a dupláját is megkereshetik.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai egy kőműves 108 ezer forintot, egy ács-állványozó 114 ezret, egy fémmegmunkáló gépkezelő pedig bruttó 177 ezer forintot keres átlagosan.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ugyanakkor a valóságban ezek a számok jóval nagyobbak is lehetnek: persze sok függ attól, hogy alkalmazotti státuszban vagy egyéni vállalkozóként dolgozik valaki. Itt is jellemző, hogy magánzóként nem ritkák ezekben a szakmákban az 1500 forintos órabérek, vagyis egy nap 10-12 ezer forint is összejön, 20 munkanappal számolva pedig minimum 200 ezer ütheti a markát a kőművesnek vagy a hegesztőnek. Vannak azonban szűkösebb időszakok is, amikor a munkaszerzés nehézkesebb.

Ezt is szeretjük