Mi zajlik a József Attila Színházban? Megtörte a csendet Nemcsák Károly

Augusztus végén a színészek azt panaszolták, káosz van, nem tudják, mi lesz. Változott a helyzet?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Beindult az élet a József Attila Színházban, ahol ezentúl határon túli, magyar nyelvű színházak előadásait is láthatják az érdeklődők. A produkciók többségét először nézhetjük meg Magyarországon, a 11 előadásból hatot ebben az évadban mutatnak be a társulatok. A részletes programot a cikk végén olvashatod. Látszólag tehát helyreállt a rend, a kérdés, hogy a színfalak mögött is ez a helyzet? Nemcsák Károly igazgatót kérdeztük.

- A színészek augusztus végén még arról beszéltek, hogy nem kapták meg a színháztól a fizetésüket, és végkielégítésük sorsa is bizonytalan. Rendezték a bérproblémákat?Mindenki megkapta a törvényben foglalt járandóságát. Ezt a hiányosságot csak úgy tudtuk kezelni, hogy a Fővárosi Közgyűlés biztosította a forrásokat. A színház nem kapott támogatást, ebből az összegből kellett kifizetnünk a színészek járandóságait a szerződésben foglaltak szerint. Ezt az ügyet szeptemberben lezártuk.

- A színész-kollégák 2012. június 30-áig megkapták végkielégítésüket, emellett továbbra is játszhatnak a József Attila Színházban, külön fellépti díjért. A színház anyagi lehetőségei egyszerűen nem engedik meg, hogy alkalmazotti jogviszonyt tudjunk kialakítani a színészekkel. De én magamban ketté is választottam a színházat: a működéshez elengedhetetlenül szükséges szakembereket alkalmazottként foglalkoztatjuk, mi, színészek pedig egy sokkal lazább jogviszonyban dolgozunk.

A József Attila Színházban dolgozó kollégák is rengeteg helyen játszanak, gyakorlatilag az, hogy most nem a József Attila Színház fizeti utánuk a járulékokat, nem egy új keletű dolog, sok színház működik így.

- A színészek sérelmezték azt is, hogy nem tudni, hány új darab lesz a "régi társulat" előadásában. Tehát: hány olyan előadás lesz, amelyekben azok a színészek játszanak, akikkel tavasszal kötött szerződést az előző igazgató?

- Arra nincs lehetőségünk, hogy bemutassunk egy olyan, vadonatúj darabot, ami a mi produkciónk. Egy előadás színpadra állítása több tízmilliós költséget jelent, erre támogatókat kell találnunk. Ennek a lehetőségét folyamatosan keressük. Ha nincs új bemutató, akkor is végig tudjuk játszani az évadot, de nagyon szeretném, ha legalább egy saját produkcióval zárhatnánk azt.

Budapest leghíresebb színházai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Októbertől négy előadással indítottuk az évadot: Molnár Ferenc: A doktor úr, Alekszej Arbuzov: Kései találkozás, Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom és a Nem tudok élni nélküled című musical, ami az Apostol együttes 40. születésnapjára készült, ennek a bemutatója decemberben 17-én lesz.

Ezek mellett azokat az előadásokat játsszuk, melyeket régóta a repertoáron tartunk, közülük is, melyekről úgy véljük, hogy sikeresek. A színházban egyébként mindenki játszik, akivel tavasszal az előző igazgató szerződést kötött.

- Mennyiből gazdálkodnak most, és ez mire elég?

- Amennyi pénz fixen a rendelkezésünkre áll, az nem fedezi azoknak a bérét sem, akik alkalmazottként maradtak a színházban. Minden előadást úgy kell kezelnünk, hogy ha gazdaságtalan, akkor megnézzük, szabad-e tovább játszanunk. Egy-egy havi rezsiköltség több millió forint, ezt a pénzt elő kell teremteni. Minden fillért megnézünk, hogy hová adunk ki.

- A határon túli színházak meghívására honnan volt pénz?

- A programsorozat megvalósulását a főváros támogatta, 10,5 millió forinttal.

- Több a bérletes, mint amennyi tavaly volt?

- A statisztikát nem tudom, de az én dolgom nem is az, hogy a statisztikákat nézzem. Nagyon sok mindennel le vagyunk maradva, későn jött a kinevezés, utol kell, hogy érjük magunkat. Mérleget vonni egy év után talán lehet, bár ebben sem vagyok biztos.

Miért pályázta meg az igazgatói posztot?

- Az elmúlt egy év arról szólt, hogy a színház színházként működik-e tovább, vagy másként hasznosítják. Azért pályáztam, mert azt szeretném, hogy a József Attila Színház öt év múlva is színházként működjön tovább.

A József Attila Színház programjában szereplő, meghívott határon túli színházak előadásai időrendben:

2011. november 18. - Kassai Thália Színház
Márai Sándor: A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK

2011. december 8. - Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
Molnár Ferenc: ÜVEGCIPŐ

2012. január 22. - Csíkszeredai Csíki Játékszín
Tasnádi István: FINITO (Magyar Zombi)

2012. január 23. - Nagyváradi Szigligeti Színház
Szigligeti Ede: LILIOMFI

2012. február 6-7-8. - Szabadkai Népszínház Magyar Társulat
Ivo Andrić-Zalán Tibor: ASKA ÉS A FARKAS
Anton Pavlovics Csehov: CSERESZNYÉSKERT
Henrik Ibsen: NÓRA

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

2012. március 8-9. - Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház
Tolnai Szabolcs: ÉLJEN A SZERELEM!
Urbán András: BÉRES MÁRTA ONE-GIRL SHOW

2012. április 27-28. - Komáromi Jókai Színház
Lázár Ervin: SZEGÉNY DZSONI ÉS ÁRNIKA
Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA

Ezt is szeretjük