kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Terasz   /  

Időjárás március 7-től

Milyen gyakran láthatod a napot a hét elején? Nem fogsz örülni ennek a válasznak

Eláruljuk, hogyan alakul az idő a hét elején.

Szerző: Németh Lilla
Forrás: Femina.hu

Ma kezdetben többfelé még szakadozott lehet, majd délután mindenütt megvastagszik a felhőzet. Eleinte elszórtan, délután egyre nagyobb területen várható eső, záporeső - a met.hu szerint.

A Dunántúlon az északias, másutt a keleties szél élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 8, délkeleten 13 fok körül alakul.

Erre számíthatsz holnap

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, és sokfelé számíthatunk esőre, záporesőre. A Dunántúlon az északnyugati, nyugati, másutt a délnyugati, nyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.

Várható időjárás a folytatásban

Szerdán rövid napos időszakok mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, de csak néhol valószínű futó zápor. Az északias szél gyakran megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul.

Csütörtökön többnyire erősen felhős idő valószínű szórványosan esővel, záporesővel. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Első gurulások - A kerekesszék használata

Türelem és kitartás! A látszólag könnyűnek tűnő eszköz használata embert próbáló feladat az első időszakban. 

Még nincs hozzászólás

Csonka András Torgyánnal

A közismert politikus Csonka Andrással fotózkodott. Nézd meg, hogy néz ki most!
Terasz
Változások és jogszabályok
    hirdetés
    hirdetés
    Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.