
Sokan állítják, hogy a Diákhitel csak egy csapda, mely már a kezdetek kezdetén adósságba kergeti a fiatalokat. Csakhogy a Diákhitel éppen olyan hitelpiaci termék, mint bármely bank konstrukciója, azzal a különbséggel, hogy jövedelemigazolás, fedezet és önerő nélkül felvehető, ráadásul törlesztését nem is kell a folyósítást követően azonnal megkezdeni.

Van tehát előnye a Diákhitelnek, ami manapság több tízezer fiatalnak ad lehetőséget arra, hogy felsőoktatási tanulmányokat folytasson. Tény azonban, hogy néhány fontos szabályt itt is be kell tartani, és törleszteni is okosan kell, ha nem akarod az adósságodat egy életen át cipelni.
A Diákhitelt bárki igényelheti, aki magyar állampolgár, nem múlt el még 40 éves, érvényes jogviszonnyal rendelkezik valamely felsőoktatási intézményben, valamint az adott képzési időszakra bejelentkezett. A kölcsönt havonta folyósítják: igény szerint 15, 21, 25, 30 vagy 40 ezer forintot, de költségtérítéses képzésben részt vevőknek lehetőségük van 50 ezer forintot is felvenniük, továbbá lehet kérni az egy félévre járó összegek egyszerre történő folyósítását.
A Diákhitel törlesztését a hallgatói jogviszony megszűnése után kell megkezdeni. A havonta fizetendő törlesztőrészlet az első két évben az érvényben lévő minimálbér 6%-a, a harmadikban pedig a törlesztés megkezdésének évében bevallott jövedelmed 6%-a - amennyiben nem volt akkor még érvényes munkaviszonyod, a harmadik évben is a minimálbér 6%-át kell fizetned. A havonta fizetendő törlesztőrészletet banki átutalással kell eljuttatnod a Diákhitel Központnak, minden hónap 5-éig.
Bár törleszteni csak a hallgatói jogviszony megszűnte után kell, a hitel a folyósítás első napjától kamatozik. Az úgynevezett ügyleti kamatot rendeletben meghatározott módon, a jegybanki alapkamatot alapul véve határozzák meg. A keletkező hiteltartozás így aztán két részből áll: az ügyleti kamatból és a tőketartozásból. A havonta fizetendő törlesztőrészlettel elsősorban a kamatot törleszted, és csak azután a tőketartozást.
Ha a kelleténél kevesebbet utalsz át a Diákhitel Központnak havonta, azzal kamattartozást halmozol fel, a fennmaradt és meg nem fizetett kamat pedig minden évben tőkésítésre kerül. Az, hogy a tartozásod a pontos fizetés ellenére is nő, az első két évben megállapított alacsony törlesztőrészlet következménye. A minimálbér 6%-a ugyanis nem fedezi az év közben keletkező kamatot, hiába fizetsz tehát pontosan, a tőketartozásod anélkül nő, hogy tudnál róla.
A havi törlesztőrészlet kiszámításához a harmadik évben veszik alapul a jövedelmed, mégpedig a két évvel azelőttit. Ha az így megállapított összeg még mindig nem fedezi az éves kamat összegét, akkor a tartozásod ugyanúgy nőni fog.

Ahhoz, hogy a Diákhitelt letudhasd, havonta érdemes a kötelező törlesztőrészleten felül fizetned, mégpedig a következőképpen. A központ által megállapított részletet mindig pontosan, határidőre utald át, de soha ne többet! A fennmaradó összeg ugyanis nem fordítódik automatikusan a tőketartozás törlesztésére, hanem egy megtakarítási számlára kerül, mellyel a Diákhitel Központ gazdálkodik olyan esetben, ha csúsznál a fizetéssel.
A kötelezőn felül egy külön utalással törlessz többet úgy, hogy a Közlemény rovatban a szerződésszámon kívül feltünteted az Előtörlesztést is. Ezzel az összeggel tudod csökkenteni az adósság tőkéjét és vele az év közben keletkező kamatot is, így mielőbb vissza tudod majd fizetni a tartozásod.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |

| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |
