1 órán át koromsötét lesz a Földön: szombat este te is számíts rá!

Idén rekordszámú országban pihentetik az áramot szombat este, egy órán keresztül.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A WWF által elindított 10. Föld Órájához minden eddiginél több, összesen 178 országban csatlakoztak világszerte.

Ezzel a mozgalom minden idők legaktívabb éve elé néz, különösen, ha sikerül mindet megvalósítani az ambiciózus helyi célkitűzések közül.

A Föld Órája

2007-ben a Föld Órája azzal a céllal született, hogy sokak figyelmét irányítsa rá az éghajlatváltozásra, és a kormányokat, üzleti szereplőket, civil szervezeteket és egyéni támogatóit mozgósítsa a megfékezésére. Mostanra pedig olyan globális akcióvá nőtte ki magát, mely több mint 2,3 milliárd embert ér el világszerte.

Idén tizedik alkalommal, március 19-én, szombaton 20:30 és 21:30 között kapcsolunk le egy órára, hogy közösen világítsunk rá az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségességére, és a figyelmet szimbolikusan azokra a természeti értékekre irányítsuk, amelyek megóvásán az emberiség túlélése múlik. Tudj meg részleteket a magyarországi eseményekről ezen a linken, illetve a globális történésekről ide kattintva.

2016-ban rekordot dönt a Föld Órájában részt vevő országok száma. Óriási érdeklődés, tömegek bevonódása és ambiciózus célok megvalósítása mellett készül a világ a szombati sötétbe borulásra. Ha te is csatlakoznál, minden elektromos készülékedet kapcsold ki egy órára a fenti időpontban!

Ilyen gyönyörűt csak Magyarországon látni! Lélegzetelállító kép készült a Hortobágyon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Együtt az éghajlatváltozás ellen

Délkelet-Ázsiában Malajzia, Szingapúr és Indonézia WWF-irodái szövetkeztek, hogy közösen tegyenek az indonéz tőzegláperdők területét veszélyeztető erdőirtások ellen. A folyamat hatására csökken az erdőkben raktározott szén mennyisége, valamint az irtásokkal újabb természetes élőhelyek pusztulnak el.

Az éghajlatváltozás elleni cselekvés jegyében az irodák ugyancsak közösen lépnek fel a területen régóta fennálló füstködhelyzet enyhítése érdekében is. Spanyolország, Skócia, Svédország és Ciprus is nagyszabású vállalásokkal készül, miközben a WWF Magyarország a hazai vállalatok szerepére figyelmeztet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

"Magyarországon a Föld Órájához kapcsolódóan a vállalatok szerepére is felhívjuk a figyelmet. Szerepük jelentősen megnőtt az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az utóbbi évek során. Nemcsak ők a legnagyobb kibocsátók, de beruházásaikkal is komoly hatást gyakorolnak környezetünkre.

A WWF Magyarország hamarosan publikálja kutatási anyagát, amellyel a hazai nagyvállalatok éghajlatvédelmi céljait és tevékenységét térképezte fel. Szeretnénk, ha a kutatás eredményét egyben feladatként értékelnék, és aktív szerepet vállalnának a hazai éghajlatvédelemben" - jelentette ki Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és energia programjának vezetője.

Ezt is szeretjük