Ez vár rátok gyereknapon Budapest szívében!
Vasárnap tíz órától az egész család számára szórakoztató gyerekprogramokkal szolgál a Zöld Pardon.
Május utolsó vasárnapja hagyományosan a gyerekeké, amikor az egész ország a legkisebbeket ünnepli. Ez alkalomból a Zöld Pardonban már évek óta nagy sikerrel rendezik meg a Családi Gyereknapot, ami rendre izgalmas programokkal csábítja a gyerekes családokat. A ZP május 29-én 10 és 17 óra között ingyenesen fogadja a gyereknapon szórakozni vágyókat.
Zöld Pardon-gyereknap Újbudán
A Zöld Pardon színpadán délután a Búgócsiga Zenede ad koncertet, de a vendégek bábszínházi előadással is találkozhatnak a nap folyamán. A zenerajongók játékos zenei foglalkozáson vehetnek részt, amely során hangszerekkel is megismerkedhetnek.
Tűzoltó és rendőrautók
A nagyobb gyerekek érdeklődését a rendőrautó, tűzoltóautó és személyzetük bemutatója keltheti fel, de ezek mellett találkozhattok vidám színekben pompázó Kispolszkikkal is. A XI. kerületi rendőrség prevenciós előadásokat is tart majd, és kerékpáros ügyességi pályán mutatja be a biciklis közlekedésnél is fontos, alapvető KRESZ-szabályokat.
Egzotikus állatoktól a kézműves programokig
A természetkedvelők az egzotikus állatok bemutatóját várhatják izgalommal, mely során lehetőségük nyílik néhány különleges jószág megsimogatására is. A gyerekek mozgásigényét a Zöld Pardon udvarán felállított ugrálóvár, valamint a reggeli torna és a csocsóverseny elégítheti ki. Hogy minden vendég megtalálja a számára ideális szórakozási formát, arról a kreativitást és ügyességet igénylő kézműves programok és logikai játékok gondoskodnak.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Baba-barát
A baba-barát kulturális központ pelenkázóval és szoptató szobával várja a legkisebbeket és a róluk gondoskodó édesanyákat, az önfeledt szórakozás közben megéhező gyerekek számára pedig kedvezményes gyerekmenüt kínál.
Időpont: 2011. május 29. 10-17 óráig.
Jegyár: a program ingyenes.














