A természetfelettiben való hit egyidős az emberiséggel. A fantáziavilágban és mesekönyvekben létező lények azonban nem csak a gyerekeket képesek elvarázsolni. Egy, elvileg tündéreket ábrázoló fotósorozat 60 évig hitette el az emberekkel, hogy vannak még csodák. A szakértők és tudósok pedig 60 évig nem tudtak biztosat állítani a híres képeket illetően - egészen addig, amíg maga a készítő nem árulta el az igazságot.
A vitatott fotó története 1918-ban kezdődött. Egy észak-angliai kisvárosban két kislány tündéreket fényképezett, akikkel állításuk szerint délutánonként játszottak a patakparton.
A tízéves Frances Griffiths és 15 éves unokatestvére, Elsie Wright alulexponált és elmosódott alakokat ábrázoló képeket hívtak elő, de mégis kivehetőek voltak rajtuk a kecses, tündérforma lények.
A felnőttek persze nem hittek a kép valódiságában, egészen 1919-ig, amikor Elsie édesanyja részt vett a bradfordi Teozófiai Társaság egyik ülésén, ahol előadást hallott a tündérek életéről, és ott megemlítette a fényképeket. 1920 elején a felvételekről készült két gyenge lenyomat a vezető teozófus, Edward Garner kezébe került, aki azzal az utasítással adta át a fényképeket egy hivatásos fényképésznek, hogy készítsen róluk újabb negatívot, és élesítse ki a felvételeket. A feljavított másolatokon Elsie és Frances arca előtt már világosan kivehető volt néhány lenge öltözetű, szárnyas tündérke, előttük pedig egy ronda képű törpe. Garner meg volt győződve a képek eredetiségéről.
Az 1859-es születésű Sir Arthur Conan Doyle-t - Sherlock Holmes, a briliáns képességekkel megáldott detektív alakjának megalkotóját - soha nem lehetett eltéríteni az igazság keresésétől. Ennek ellenére Conan Doyle maga is hitt a tündérek létezésében, és a kép híre hozzá is eljutott.
Amikor megvizsgálta őket, ő is azt állította, a felvételek eredetiek.
Számos szakértőnek is megmutatta őket, akik ugyan gyanúsnak találták a dolgot, de azt nem tudták megmondani, hogy miként hamisíthatták a képeket, így aztán Conan Doyle egy általa írt cikk kíséretében a Strand magazin 1920. decemberi számában nyilvánosságra is hozta azokat.
Közben a lányok Garner ösztönzésére három újabb felvételt készítettek, ezeket a Strand 1921. májusi száma közölte, majd Conan Doyle 1922-ben megjelent, A tündérek eljövetele című regényében is szerepeltek.
A történetet a sajtó is felkapta, és az ifjú fotográfusok olyannyira az érdeklődés középpontjába kerültek, hogy Elsie 1926-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. Híre viszont már ott is megelőzte. A cottingley-i tündérek történetét a lapok és könyvek még 50 éven keresztül ismételgették, hol megkérdőjelezték hitelességét, hol hitet tettek a tündérek létezése mellett, hol azt találgatták, hogyan hamisították a felvételeket. A kutatások során az is kiderült, hogy Elsie egy rövid ideig a helyi fényképésznél is dolgozott, és ott jelét is adta művészi hajlamának.
1978-ban egy amerikai illuzionista fedezte fel a hasonlóságot az első fényképeken szereplő figurák és az 1914-ben kiadott, Mary hercegnő képeskönyve című kiadványban szereplő alakok között.
Erős hasonlóságot lehetett továbbá megállapítani a korabeli, Price éjszakai fényei című hirdetésen szereplő, táncoló tündérekkel is.
A New Scientist című folyóirat munkatársainak egy csoportja számítógépes vizsgálatnak vetette alá a felvételeket, és azt állította, hogy ki tudnak mutatni a képen néhány tündéralakhoz erősített cérnaszálat.
1971-ben az idős Elsie-t, aki éveken keresztül elkerülte a nyilvánosságot, sikerült rávenni egy televíziós beszélgetésre. Kitűnő humorérzékről tett tanúbizonyságot, de továbbra sem volt hajlandó elárulni, hogy a fényképek hamisítványok-e, vagy sem. Öt évvel később mindkét hölggyel elbeszélgettek a televízióban. Egyikük sem ismerte el a turpisságot.
- Majd Ön megmondja, hogyan készíthette! - mondta kihívóan Frances, mire a riporter egy sor táncoló tündér mögött ülve fejezte be a beszélgetést: egyszerűen kartonpapírból vágták ki, és cérnaszállal felfűzték őket. Így több mint 60 évvel azután, hogy Frances Griffiths és Elsie Wright fényképeit megvizsgálták, a hölgyek beismerték, hogy kivágott papírformákat használtak.
Egyszerűen csak meg akarták tréfálni a felnőtteket, akik kigúnyolják a tündéreket, és igencsak meglepődtek, amikor az ügyet komolyan vették.
Fotók: mermaidsandfairies.com, lhup.edu.
Cikkük megírásában Brian Innes Csalók és hamisítványok című könyve segített.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |
A rovat támogatója:
A rovat támogatója:
