Egy tárgy, aminek nem lenne szabad léteznie

Földön kívüli technológia bizonyítéka?

A titokzatos antiküthérai szerkezet létezésére máig nincs magyarázat.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A titokzatos csillagászati eszközre, melyet antiküthérai mechanizmusnak neveznek, Peloponnészosz és Kréta között, az Égei-tenger 40 méteres mélységében találtak rá, rozsdával borítottan.

A rajta szereplő ógörög, szinte láthatatlanná kopott feliratok fordítása még hiányos, a lelet furcsasága azonban első ránézésre is szembeötlő: a görögök még nem is ismerhették azt a technológiát, mely ezzel az eszközzel összefüggésben áll.

Nem létezhetett ilyen technológia

A Kréta és a görög part között fekvő Antiküthéra szigete mentén 1902 májusában rátaláltak egy i. e. 50 körül elsüllyedt hajóra. A régészek a belsejében egy nem túl értékesnek látszó, rozsdás vasdarabra figyeltek fel, és nem is sejtették, hogy a történelem megfejtetlen titkainak egyike került a kezükbe. A víz alatt talált leleteket az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumba szállították, ahol mind a mai napig láthatók. Teltek a hónapok, majd Valerios Stais régész a rozsdahalom elemzése során mind több kérdéssel szembesült.

A több mint 30, kézzel készített, bronz fogaskerékből és tárcsából álló szerkezeten ógörög csillagászati feliratokat találtak. A tenger alatt eltöltött idő során kialakult lerakódások eltávolítása után láthatóvá váltak a tökéletesen megformált szerkezeti elemek. Olyan mérvű építési és tervezési képességekre utalt az eszköz, mellyel - mai tudásunk szerint - a görögök nem büszkélkedhettek.

Számítógép a csillagokhoz

A szerkezet megtalálása után több mint ötven évvel Derek de Solla Price régész nagyító alatt vizsgálta meg a fogaskerekeket, az ezt követő években pedig röntgensugárral és egyéb modern technológiai eszközökkel tanulmányozták a bronzdarabokat.

Így lakomázik egy csillag: 15 döbbenetes felvétel a világűrből

Nézegess képeket!

Elolvasom

2006 őszén indult meg az antiküthérai mechanizmus működését kutató program, melynek keretében számítógépes tomográf segítségével megállapították, hogy egy ókori analóg számítógép részei lehetnek a bronzdarabok. A részletes vizsgálódások eredményeként kiderült, hogy a szerkezet 37 apró fogaskerékből, valamint olyan különleges differenciálművekből áll, melyek segítségével még a Hold különleges mozgását is sikerült leképezni.

E csillagászati számológép - egyfajta kezdetleges számítógép - képes volt megmutatni a csillagok, a    Hold, a Nap és a Föld mozgása közötti összefüggéseket. Eredetileg valószínűleg egy doboz belsejében helyezkedett el a mechanizmus, és a fogaskerekeket kívülről forgatható gombok segítségével lehetett beállítani.

A fogaskerekek óramutatókarokat mozgattak az előlap felett. A szerkezet jövőbeli vagy múltbeli dátumok megadásával pontosan megállapította a meghatározott időpontban a Nap, a Hold és további öt, akkoriban ismert bolygó helyét. 

Az ókoriak még nem ismerhették

A modern régészet feltételezi, hogy sem a görögök, sem más ókori népek nem lehettek képesek ilyen kifinomult berendezések megalkotására. A szerkezet néhány része, mint például a fogaskerekes differenciálmű, olyannyira innovatív, hogy csak a 16. században fedezték fel. És vajon miért nem találtak egyetlen ásatáson sem más, ehhez hasonló szerkezeteket vagy ugyanilyen tulajdonságokkal bíró fogaskerekeket? Érthető hát, hogy egyes összeesküvés-elméletek szerint a tárgy nem földi technológia eredménye.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Időn kívüli tárgyak?

Az Out of Places Articles-ből kialakított mozaikszóval Ooparts-nak, vagyis téren túli tárgyaknak vagy időn kívüli tárgyaknak nevezik azon eszközöket, melyeknek nem lenne szabad létezniük, vagy legalábbis nem abban a korszakban, melyből feltehetően származnak. Az antiküthérai mechanizmushoz hasonló kézműves tárgyak eredete rengeteg kérdést vet fel. Tökéletes példaként említhetők az Afrikában talált, nomolóknak nevezett agyagszobrocskák is, melyek mintegy 17 ezer évvel ezelőtt készülhettek. Az egyik szobrocska belsejében lévő üregben egy kis krómacél gömb bújt meg, mely abban a korban egészen egyszerűen nem létezhetett.

Cikkünk Irene Bellini és Danilo Grossi Rejtélyek birodalma című könyve alapján készült, mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. Képek: hu.wikipedia.org és en.wikipedia.org Antiküthérai szerkezet szócikk, Marsyas, Mogi; alunsalt.com/2009/09/23/the-antikythera-mechanism-art-or-science; forustoknowabout.blogspot.com.

OLVASD EL EZT IS!

  • csalás
  • érdekességek a világból

Világraszóló lelet vagy csalás?

  • földönkívüliek
  • érdekességek a világból

A világ legrégebbi UFO-ábrázolásai?

  • érdekességek a világból
  • rejtélyes esetek

3 hátborzongató rejtély, amit máig nem fejtettek meg

Ezt is szeretjük