Már tálalt a magyar szakácscsapat Lyonban: nézd meg, mit főztek a világdöntőn

A magyar csapat főzött elsőként a Bocuse d'Or döntőjén.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A döntős csapatok, köztük Széll Tamás és a magyar csapat piaci bevásárlásával vette kezdetét hétfőn a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny lyoni döntője. A magyar csapat az első 12-es csoportban, így ma főznek a döntőn, amelyet interneten is követhetnek a szurkolók és az érdeklődők.

A csapatok egy előzetes lista alapján tölthették meg a kosaraikat a piacon, ahol hihetetlen széles zöldségválasztékból válogathattak. A magyar csapat kosarába többek között kétfajta cékla, fokhagyma, burgonya, salottahagyma, sárgarépa és csicsóka került. A piacra évek óta a környékbeli őstermelők szállítják a zöldségeket. Több mint 140 féle zöldség kapott helyet a polcokon, köztük számos, kimondottan az itteni régió kedvence - tájékoztatta a Magyar Bocuse d'Or Akadémia az MTI-t.

A nemzetközi szakácsversenyen kedden és szerdán is 12-12 csapat főz. A kezdéstől öt óra elteltével kell tálalni egy vegán ételt, ezután 35 perccel egy húsételt - mondta el korábban Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, aki Magyarországot képviseli a 24 tagú zsűriben.

A magyar csapat kedden tizenkettedikként, 9:50-kor kezdhetett el főzni, 14:50-kor tálalták fel a vegán ételt, 15:25-kor pedig majd a húsételt. A versenyfogások egyik kötelező alapanyaga a különleges bresse-i csirke, de a magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek.

Többféle savanyítást is felhasználnak az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió, és a felhasznált tálak formaterve is visszaadja a magyar jelleget.

Ezt teszik a magyarok a tányérra

A magyar ételsort ma reggel hozták csak nyilvánosságra a Magyar Bocuse d'Or Akadémia honlapján. A magyar csapat vegán tálján lesz grillezett zeller magyar szarvasgombával, savanyított erdei medvehagymával és tökmaggal, továbbá cékla, gombák, sült fokhagyma és virágok roppanós levélkével.

A magyar férfi és a csirkéje az internet új sztárja: te láttad már a képet?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Készítenek sárgacéklát és hagymadzsemet savanyított bodzával, Tokaji furminttal, paprikával és mustármaggal is, valamint körtét petrezselyemolajban konfitálva, petrezselyemszárral. A tálon lesz pirított póréhagyma fekete borssal és savanyított citrommal, roppanós gyökér és csicsókapüré, valamint dió és gombazselé, Tokaji ecet gyöngyök és savanyított répák. Mártásuk hozzá petrezselyemkrém lesz, továbbá grillezett zellermártás dióval és magyar szarvasgombával.

 

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép,

 

A húsétel a kötelező bresse-i csirke lesz és tenger gyümölcsei. Készítenek grillezett csirkecombot, szárnyat és belsőségeket, homárt fűszerekkel és erdei gombákkal, csirkemellmozaikot ropogós csirkebőrrel, csirkezsírral és roppanós tölgyfalevélkékkel, folyami rákot paprikával, petrezselyemkrémmel és homárhabbal.

A köretek között megtalálható sárgacékla és hagymadzsem savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás és magyar szarvasgomba, továbbá marinált zöldborsó savanyított citrommal, mangalicasonkával és csicsókapürével, illetve céklazselé meggyecettel, sült kacsamájjal és zöldalmával, mustár- és tökmaggal, sóskavirággal.

 

Bocuse d'Or (@bocusedor) által közzétett fénykép,

 

A lyoni világdöntőre kontinentális selejtezőkön át lehetett eljutni, Budapest adott otthont az európai finálénak, amelyet a magyar csapat nyert meg. Széll Tamásék azóta meghatározott terv alapján intenzív tréningen vettek részt. A négyfős magyar csapat mellett 20-30 ember: designerek, szerkesztők, médiaszakemberek dolgoznak.

Felkészülésüket tanácsadóként segíti Rasmus Kofoed dán séf, a Bocuse d'Or történetének legsikeresebb versenyzője, aki bronz-, majd ezüst- és aranyszobrot nyert a nemzetközi szakácsversenyen, míg koppenhágai étterme, a Geranium idén a harmadik Michelin-csillagot is megkapta.

Itt követheted

Aki nem tudott kiutazni, ide kattintva az interneten követheti az eseményeket, és a budapesti Hold utcai piacon szurkolói központot is létrehozott a Magyar Bocuse d'Or Akadémia. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tájékoztatása szerint a Duna Televízió és az M1 aktuális csatorna több tudósítással és bejelentkezéssel készül a versenyre. A legjobb séfek összecsapásáról 26 perces összefoglaló műsort vetítenek a Duna televízión szombaton Gasztroangyal előtt.

A világdöntő főműsorvezetője a magyar Jókuti András, aki annak ellenére is posztol a Facebookon, hogy minden perce be van táblázva. Így azok is első kézből értesülhetnek a Lyonban történtekről, akik nem jutottak ki a versenyre, és a számítógép előtt ülve szurkolnak a magyar csapatnak.

Képek: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt is szeretjük