Többszörös milliomos lehet a gyereked, ha erre az egy dologra most odafigyelsz!

Nem biztos, hogy érdemes az államra támaszkodnod.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fiatal szülőként valószínű még te is emlékszel, hogy milyen küzdelmes volt saját lábra állni, megvenni az első lakást, vagy egy hosszú távra tervezhető, jó albérletet találni. Ha nem kívánod a saját gyerekednek, hogy ugyanezekkel a nehézségekkel találja szemben magát, amikor elkezdi önálló életét, akkor most tehetsz érte.

Ráadásul így a főiskola vagy egyetem évei alatt nem veri majd magát rögtön adósságba a kecsegtető, ám kedvezőtlen konstrukciós feltételeket nyújtó diákhitellel, és a te pénztárcádra sem lesz rászorulva ahhoz, hogy finanszírozza a tanulmányait és a lakhatását. Vagyis a családodnak két szűk évtized múlva nem kell irreális, akár erőn felüli kiadásokkal szembenéznie.

Cikkünkben összeszedtük, hogy mi az a négy megtakarítási lehetőség, amivel valóban milliók állnak majd gyermeked rendelkezésére, mire betölti a 18-at.

A különböző megtakarítási lehetőségeknek megnéztük az előnyeit és a hátrányait is, hogy könnyebben eligazodhass az információrengetegben, és a lehető legtöbb pénzt kapja gyermeked a megtakarításaid után.

1. Államilag támogatott babakötvény, azaz Start számla kis összegű befizetésekhez

A hagyományos, babakötvényként ismert megtakarítási forma abban az esetben jó választás, ha havonta csak kisebb összeget tud a család félretenni erre a célra. 5 000 forint havi megtakarítás esetén jól jön az állami támogatás és a fix kamat. Azonban ha a család 10 000 forint körüli vagy annál magasabb összeget is tud erre fordítani, akkor már érdemes más megoldásban gondolkodni, ugyanis nagyobb hozamot tudnak kínálni a piaci szektor megoldásai.

De nézzük meg, hogy számszerűsítve mit is jelent az állami támogatás és a fix kamat. Az állam a befizetések összegének 10%-át teszi hozzá a számlához, azonban a támogatás összege éves szinten maximalizálva van 6000 forintban. Vagyis ha havi szintre lebontjuk, akkor azt fogjuk látni, hogy az 5000 forintos befizetés feletti összegre már nincs támogatás. És ugyan a Start számla törvényileg rögzített fix kamattal rendelkezik, ennek mértéke azonban jóval alacsonyabb a piacon elérhető megtakarítási lehetőségek szorzójánál: az állam az infláció feletti plusz 3%-os évi kamatot vállalta a számla teljes élettartamára. A semminél persze ez is több, és 18-19 év alatt az első 1-2 millió forintot össze lehet gyűjteni ebben a konstrukcióban.

2. Lakás-takarékpénztár ingatlanvásárláshoz

A lakás-takarékpénztárakat közepesen jó megoldásnak tartják a szakemberek, mivel ezek maximális futamideje 10 év, és az összegyűlt végösszeg kizárólag lakás vásárlására használható fel. Ezt a befektetési formát a tanácsadók abban az esetben javasolják, ha a gyermek már iskoláskorú, amikor az előtakarékosság igénye megfogalmazódik a szülőkben, és már látják, hogy a későbbi cél egy ingatlan vétele lesz - akár a gyerek lakhatásának megoldásaként, akár egy további befektetési lehetőség megvalósításaként.

Számokban ez azt jelenti, hogy a havi 5000 forintos befizetés esetén már 10 év alatt összegyűlik az az összeg, ami a Start számlánál 18-19 év alatt lesz meg, míg 10 000 forint körüli befizetések esetén már a babakötvény végösszegének két-háromszorosára is számíthatsz. Azonban ne felejtsd, kizárólag lakásvásárlásra tudjátok majd felhasználni az összeget.

3. Banki gyermek megtakarítási számlák szkeptikusoknak

- A banki termékek gyermek megtakarítás címén is pontosan úgy viselkednek, mint az átlagos megtakarítási számlák: a kamat a jegybanki alapkamattól függ, ennél fogva rendkívül alacsony, ráadásul nincs rá állami támogatás, és védelmet sem nyújt semmi ellen - fejtette ki véleményét szakértőnk, Pál Tímea, a Grantis független tanácsadócég munkatársa.

Azonban ha valaki nem akar a Start számlával járó kötelezettségekkel és kötöttségekkel megtakarítást indítani, és nem feltétlenül lakásvásárlásra akarja fordítani a félretett pénzösszeget, annak még mindig jó alternatíva egy ilyen számla. A babakötvény fő hátrányai között általában az alábbiakat emelik ki a szakértők: ha a szülők előreláthatóan külföldön szeretnének pár évet tölteni, akkor számolniuk kell azzal, hogy a babakötvény kamathányadosát az állam lenullázza mindaddig, míg a család újra haza nem települ.

Emellett az összegyűlt pénzösszeg felhasználási lehetőségeit az állam is korlátozza, és a kitételek között nehéz eligazodni, vagyis a Start számla sem egy szabadon felhasználható összeget biztosít a gyermeknek. Továbbá sok szülő nem akarja teljes mértékben kiengedni a kezéből a hosszú évek alatt megtakarított vagyon sorsát, ám a babakötvényben összegyűlt pénz felett a gyermek kizárólagos döntési joggal rendelkezik, amint eléri a nagykorúságot.

4. Biztosítói gyermek megtakarítási programok a nagyobb szabadsághoz

A negyedik alternatívát a különböző biztosítótársaságok gyermek megtakarítási programjai jelentik. A rengeteg különböző konstrukció - összesen 189 féle érhető el jelenleg a magyar piacon - között azoknak érdemes válogatniuk, akik havi szinten 10 000 forint körüli vagy nagyobb összeggel tudnak tervezni. Nekik nagy szabadságot jelent egy biztosítótársaságnál nyitott megtakarítás, ugyanis a befizetésekkel felhalmozott összeg befektetési lehetőségeibe a szülők is beleszólhatnak, maximalizálva ezzel a számla kamatlehetőségeit.

- Számos befektetési alap 20% feletti éves hozamot produkál, és ugyan nem feltétlenül minden évben érik el ezt a magas százalékos arányt, azonban hosszú távon átlagban mindenképpen lehet számolni egy 6-8%-os kamattal - tudtuk meg Pál Tímeától.

Több tízezer forintot kaphatsz anyaként: 2016 legfontosabb támogatásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez jön még hozzá a biztosítók által felajánlott bónuszfizetési rendszer, amely önmagában is az államilag maximalizált támogatás összegének sokszorosát jelentheti, azaz a 19 év alatt maximálisan elérhető, állam által nyújtott 114 000 forint helyett több százezer forintot.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a megtakarított összeg felhasználási körét semmiféle írott szabály nem korlátozza, míg a megtakarítás feltételrendszerét egy üzleti szerződés rögzíti, melyet nem befolyásolnak az állami törvényhozás módosításai.

De a Magyarországon elérhető 20 biztosító 189 féle gyermek megtakarítási konstrukciója közül pontosan melyiket érdemes választani? Ebben segítenek a független tanácsadói cégek, akik az összes biztosítóval kapcsolatban állnak, és egyénre szabottan, díjmentesen tudják megkeresni az adott család lehetőségeire igazított legelőnyösebb programot. Így ahelyett, hogy neked kellene végigjárnod a különböző társaságok irodáit, a kiválasztott szakember valóban a legjobb lehetőséget keresi meg számodra.

A körültekintő döntés itt különösen fontos, hiszen rengeteg kedvezménytől tudsz elesni, ha nem ismered ki magad a konstrukciós rendszerekben. De addig is itt egy gyors kalkulátor, ahol gyors tájékozódásra is lehetőséged van, hogy milyen megtakarításnál mekkora végösszeggel számolhatsz!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük