
Bristol, Bath, Lacock - három érv, amiért Angliában járva nem feltétlenül Londont érdemes elsőként célba venni. A brit sziget nyugati partján fekvő Bristol, mely Anglia hatodik legnagyobb városa, lenyűgözi a történelem szerelmeseit, ahogy izgalmas kalandokat ígér azoknak is, akik a modern nagyvárosok lüktetésére vágynak.
A mesés Bath ókori római fürdőjével és meleg vizes forrásaival, valamint a mindössze két utcácskából álló Lacock különleges időutazásra hív.
Nyerj kétfős vakációt Nagy-Britanniába a VisitBritaintől!A Londontól 185 kilométerre nyugatra fekvő Bristol Anglia hatodik legnagyobb városa - az elővárosokkal együtt több mint félmillióan lakják. Bristol az 1300-as évek végén kapta a város címet, és a 18. század végéig Anglia egyik legnépesebb településének számított - egészen az ipari forradalomig, amikor Liverpool, Manchester és Birmingham rohamos fejlődésnek indult, és elcsalta a rajongók egy részét a várostól.
Bristol ennek ellenére azért megőrizte vezető szerepét: a régió oktatási és kulturális központja a mai napig népszerű úti cél mind a külföldiek, mind a helyiek körében. Nem véletlenül. Elég csak egy rövid sétát tenni reggel a Bristolt kettészelő Avon-folyó partján: az ébredő napsütésben a történelmi utcák és épületek azonnal magukkal ragadnak.
Bristolban járva feltétlenül keresd fel a város jelképét, a függőhidat, mely a leggazdagabb negyedből, Cliftonból érhető el. A híd, melyet Anglia leghíresebb mérnöke, Isambard Kingdom Brunel tervezett, és amelyet 1864-ben adtak át, az élet és a halál hídja lett: népszerű hely az öngyilkosjelöltek számára, de előszeretettel használták lánykérésre is. Az Avon-folyó felett 76 méter magasan ívelő hídról páratlan kilátás nyílik a völgyre és Bristol városára.
Clifton utcácskáin is tegyél egy sétát, és kukkants be a hangulatos árkádokban megbújó aprócska boltocskákba is - bár a nagybevásárlást az árak miatt ne itt intézd, bármennyire is csábító a kínálat.
Ha gyerekekkel utazol, feltétlenül keressétek fel Bristol és egyben a világ egyik leghíresebb tudományos centrumát, az @Bristolt. Itt interaktív kiállítás keretében fedezhetitek fel az emberi test titkait, megismerhetitek a Bermuda-háromszög rejtélyét, űrutazást tehettek, sőt, saját televíziós műsort is készíthettek.

A központ mellett található Blue Reef akváriumban különleges tengeri élőlényeket figyelhettek meg testközelből, és háromdimenziós film segítségével ismerhetitek meg a delfinek és bálnák legkülönlegesebb fajait.
A tudományos centrum után időutazás vár az SS Great Britain fedélzetén. A szintén a híres mérnök, Brunel által tervezett gőzhajó volt a világ első, vasból készült utasszállító hajója, mely Bristolból indult első útjára 1843-ban - és ide is vontatták vissza 1970-ben. Ma múzeumként működik: a belsejét teljes mértékben restaurálták, minek köszönhetően a hatalmas termek és a kabinok tucatjai között járkálva úgy érezheted, mintha visszacsöppentél volna az időben.
Mindössze 20 kilométerre található Bristoltól Bath városa kacskaringós utcáival, György-korabeli házaival, hatalmas katedrálisával és nem utolsósorban híres gyógyfürdőjével. A város meleg vizű forrásait az ókori rómaiak a terület időszámításunk után 43-ban történt megszállásakor fedezték fel, és hamarosan fürdőt alapítottak, és templomot építettek mellé. Az Aquae Sulis-t azonban a római kor végén eltemette a föld, majd a 12. században megépítették fölé a Királyi Fürdőt - anélkül, hogy tudtak volna a föld mélyén rejtőző római kori maradványokról. A romokra végül a 18. században leltek rá, a teljes Római Fürdőt pedig 1880-ban tárták fel.

Bath-ra érdemes egy egész napot szánni, a fürdő meglátogatása mellett pedig végigsétálni a rokokó és neoklasszicista stílusban épült házak övezte utcácskákon. Az ebédet a Sally Lunn's nevű apró étteremben költsétek el, mely messze földön híres titkos recept alapján készült hatalmas zsemléjéről - köretként, desszertként és leveshez is ezt szolgálják fel. Sós angol vajjal egyszerű, mégis fenséges csemege. Az étterem Bath legrégebbi házában található, három szinten, minden emeleten csupán öt-hat asztalkával.
Mindössze két, alig negyed óra alatt végigjárható utca alkotja, házai legfeljebb két emelet magasak, és csupán néhány apró üzlet található benne, Lacock mégis az a hely, ahol az ember legalább egy egész napot elidőzne. A Bristoltól nagyjából 30 kilométerre fekvő apró falu ma a nemzeti örökség része, de a falumúzeum a mai napig él, minden házát lakják. Jólesik csak céltalanul andalogni is a terméskőből épített házak között, ha azonban már valaki Lacockban jár, a közeli apátságot is érdemes megnéznie a falu szélén - melyhez tavasszal kikericsek és hóvirágok ezreivel szegélyezett, kacskaringós út vezet.

Az ódon épület falai között sétálva ne lepődj meg, ha ismerősnek tűnik egy-egy része: az apátság szolgált forgatási helyszínéül a nagy sikerű Harry Potter-filmek első és második részének, sőt, maga Harry Potter is Lacockban lakott. De a falu nem csak a Potter-filmek alkotóinak fantáziáját ragadta meg: számos film helyszíne volt már Lacock, többek között itt forgatták A másik Boleyn-lány című filmet, valamint több brit televíziós sorozatot és tévéfilmet.
Ha Anglia valódi arcára vágysz, feltétlenül látogass el a faluba, és érdemes a környéken is kirándulni. A dús, zöld lankákkal és a helyenként egymástól mérföldekre található hatalmas, ódon házakkal díszített angol vidék garantáltan lenyűgöz majd.
| Nyerj kényeztető napokat a ZENA Szépségcentrumba! |
| Nyerj Vichy bőrápoló csomagot a ráncmentes bőrért! |
| Nyerd meg a Sminkelés mesterfokon című könyvet! |

| Párizs csak egy karnyújtásnyira van! Nyerj utazást! |
| Tökéletes vacsora Valentin-napra - Így készítsd el! |
| Meg tudod tartani a pasit? |
| Csak 39 éves! Rákot diagnosztizáltak a jóképű sorozatszínésznél |




