A 4 legmegrázóbb fotó, amit valaha nőkről készítettek

Nézd meg őket!

A nőket nem véletlenül teremtették erősnek. Fotók, erős idegzetűeknek!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nőnek lenni a modern társadalmakban sem jelent felhőtlen életutat, azokon a helyeken azonban, ahol gyengébbnek születni egyet jelent a kiszolgáltatottsággal, gyakran maga a pokol. Ha van női sors, a következő képeken húsbavágóan megmutatkozik.

A magányos harcos

Az Associated Pressnek dolgozó, jeruzsálemi születésű fotográfus, Oded Balilty 2007-ben a Nemzetközi Sajtófotó-díjat és a Pulitzer-díjat is elnyerte azzal a képével, melyen egy fiatal nő kétségbeesett, de bátor ellenállását örökítette meg az izraeli hadsereg rohamrendőreivel szemben.

A Nilinek nevezett zsidó nő az ellen lépett fel, hogy a palesztin várostól, Ramallahtól keletre fekvő, amonai illegális telepüket evakuálják. Az itt élők elbarikádozták magukat, miután az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte az itt, a gázai övezetben található kilenc otthon ledózerolását.

A harc során ezrek csaptak össze, az itt letelepedettek kövekkel dobálták a rendőröket, a zsidó életek lerombolása ellen fellépő Nili magányos harcát pedig Dávid és Góliát küzdelmeként jellemezte a fotós, aki azt nyilatkozta, ilyen bátor embert még soha nem látott.

A bevándorló anya

Dorothea Lange Migrant Mother, vagyis Bevándorló anya című, 1936-os fotója a nagy amerikai válság, egyúttal a nők helyzetének javítását célzó szervezetek ikonikus képévé vált. Lange épp úton volt hazafelé egy hónapos fotókörútjáról, mikor a kaliforniai Nimopóban még egy utolsó kitérőt tett a mezőgazdasági idénymunkások helyi táborába.

8 ország, ahol még ma is sárba tiporják a nők jogait

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ekkor látta meg az éhes és elkeseredett nőalakot, aki akkor sem szólt semmit, mikor a fotós kamerájával egyre közelebb és közelebb ment hozzá. Lange nem kérdezte történetéről, a nő csupán nevét és életkorát árulta el, valamint azt, hogy nem tud enni adni hét gyermekének, csupán fagyott zöldséget a környező mezőkről, illetve madarakat, melyeket fiai öltek le.

A 32 éves Florence Owens Thompsonról készült fotók közül a leghíresebben két, válla mögé bújó gyermekével és karjában tartott kisbabájával látható, valamint azzal a mérhetetlen súllyal, mely a vállát nyomja. Az asszony bízott abban, hogy a róla készült kép talán segítséget jelent, amit átmenetileg meg is kapott - a kormány a fotó hatására élelmet küldött a tábor lakóinak.

Bibi Aisha portréja

A 18 éves Bibi Aishát és megcsonkított arcát Jodi Bieber fotózta le, amiért 2010-ben Nemzetközi Sajtófotó-díjat kapott. A 12 éves, afganisztáni Aishát és fiatalabb lánytestvérét egy tálib harcos családjának adták, később, amint elérte a serdülőkort, feleségül is ment a férfihoz. Férje és családja erőszakosan bánt vele, rendszeresen verték, ezért, attól félve, hogy meg is ölhetik, a lány 18 évesen elmenekült, és visszaköltözött szüleihez.

Egy éjszaka azonban férfiak jelentek meg a háznál, akik egy hegyi tisztásra hurcolták Bibi Aishát, majd megbüntették azért, amit tett: először füleit, majd orrát vágták le. Ezután sorsára hagyták, szerencsére azonban megtalálták, és a Women for Afghan Women nevű szervezet jóvoltából egy kabuli menedékhez került, ahol orvosi és pszichológiai ellátást kapott. Később Amerikába vitték, ahol plasztikai műtétek révén visszakapta korábbi arcát - azonban az övé korántsem ritka eset. A róla készült képet a Time magazin közölte le - a főszerkesztő sokáig gondolkodott, nem tartják-e majd túlságosan is sokkolónak a fotót, végül megjelentette, mivel úgy vélte, néha ez kell ahhoz, hogy felnyissa az emberek szemét.

Gyász a cunami után

A Reutersnek dolgozó Arko Datta fotója, mellyel 2004-ben Nemzetközi Sajtófotó-díjat nyert, egy indiai asszonyt ábrázol, aki egy rokonát gyászolja annak holtteste mellett, a minden idők egyik legpusztítóbb természeti katasztrófájának tartott 2004-es cunami után.

December 26-án 9,3-as erősségű földrengés rázta meg az indonéziai Szumátra partjait, halálos szökőárat elindítva az Indiai-óceánon, mely kilenc ázsiai országban okozott végzetes pusztítást. A katasztrófa során több mint 200 ezer ember halt meg vagy tűnt el, illetve milliók váltak otthontalanná.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kis indiai halászfalu, Tamil Nadu, ahol a képen szereplő nő is élt, az egyik legnagyobb csapást szenvedte el. Nézz meg még négy fotót, ami megrázta az egész világot!

Ezt is szeretjük