18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A 4 legdurvább szexmániás celeb-csaj

Nem csak a férfisztárok híresek hódításaikról, a szebbik nem képviselői között is vannak, akik ágyról ágyra járnak!

A múlt héten láthattuk, hogy miként képes öt férfi meghódítani 16 ezer nőt, eljött hát az ideje az ellenkezőjének: nézzünk rá a sztárvilág hírhedt szexcicáira is!

Lindsay Lohan

Lohan kisasszony alighanem már beletörődött, hogy senki nem színésznőként fog emlékezni rá: a botrányt botrányra halmozó Lindsay drog- és alkoholfüggősége mellett barátai egybehangzó véleménye szerint nimfomániás is!

A partnereit jó esetben hetente, rosszabb időszakaiban kétnaponta váltogató Lohan 2008 elején alaposan ráhajtott: a Capri Filmfesztiválon egy hét alatt három férfit is ágyába csalogatott.

Korábbi szeretői szerint kevés telhetetlenebb akad nála:
- Tuti, hogy nimfomániás. Egy vadállat az ágyban. Volt, hogy fényes nappal is kétszer egymásnak estünk, majd egész éjszaka folytattuk.

Újra és újra szexet akar, és másoktól hallottam, hogy több barátját egyszerűen elnyűtte. A tapasztalataim alapján nem is csodálom – mondta Riley Giles, aki egy hétig járt együtt Lohannel.

Fergie

A Black Eyed Peas szexi énekesnője nagyon szigorú katolikus neveltetést kapott, és tinikori lázadása kissé túl messzire vitte.

Kábítószerezni kezdett, és szexfüggő lett: bárkivel lefeküdt, korra és nemre való tekintet nélkül.

- Meg se tudnám számolni, hogy hány férfival voltam már, de elismerem, hogy rengeteggel. Leszbikus élményeim is voltak, nem is kevés. Volt egy nagyon vad időszakom, amikor mindenkivel elmentem, fiúkkal, lányokkal vegyesen.

Mindez párosítva a drogokkal nagyon veszélyes volt. Szerencsére túléltem. Drogok már nincsenek, de a szex megmaradt! – mondta az énekesnő, visszagondolva ifjúkori kilengéseire.

Paris Hilton

Egy ilyen listából az örökségéből kitagadott szőkeség sem hiányozhat. Paris első élményeit 15 évesen szerezte, miután kicsit túl sokat ivott egy bulin, és azóta se a buliról, se az ivásról, se a szexről nem hajlandó lemondani. Került már napvilágra szexvideója Pamela Anderson jelenlegi férjével, Rick Salomonnal, intim testrészeinek megvillantása már inkább rutin, mintsem meglepetés.

Valamint a pletykák szerint még napvilágra kerülhet néhány, szekrényében megbújó kazettája. Eddigi karrierje során még mértéktartó számítások szerint is hat-hétszáz férfival bújt ágyba a 27 éves celeb, ami középértékekkel számolva is elismerésre méltó ötven partnert jelent évente!

Janice Dickinson

A vad ’70-es évek legvadabb hősnőjét persze még Paris se verheti meg, bár riasztóan gyorsan közelít Janice Dickinson hódítási rekordjához. A magát a világ első szupermodelljének tekintő hölgy mindenkivel összefeküdt az AIDS terjedése előtt még jóval óvatlanabb sztárvilágban.

Nem nagyon volt olyan, aki ne akarta volna, és mindenki meg is kapta: Dickinson partnerei között volt a katonaruhában érkező Sylvester Stallone, Mick Jagger vagy Jack Nicholson is:

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Több mint ezer pasim volt. Nagyon vad évek voltak. Mindenki lefeküdt mindenkivel, drogmámorban voltunk folyamatosan. Mindent kipróbáltam. Kábítószer-, alkohol- és szexfüggő voltam, de nem bánom. Kár, hogy nem lehetett mindenkinek annyi öröme az életben, mint nekem volt – mondta egy interjúban.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük