Erre senki sem számított! Szíj Melinda bimbózó kapcsolatáról vallott

Szíj Melinda elmesélte, hogy milyen kötődés alakult ki közte és a Fivérek együttes tagja, Seres Krisztián között.

Azok, akik figyelemmel követték a Megasztár ötödik szériájának eddigi adásait, tisztában vannak vele, hogy Szíj Melinda micsoda magánéleti megpróbáltatásokon ment keresztül - ám ezek egyetlen pillanatra sem halványították el produkcióinak magával ragadó erejét és szuggesztív hatását.

Először a saját lánya fordult a TV2 népszerű tehetségkutató műsorának egyik nagy esélyeseként számon tartott, kereskedelmi ügyintézőként dolgozó asszony ellen, majd a párja. Utóbbival végül szakított is Melinda, mivel a férfi képtelen volt elfogadni, hogy kedvese mindenáron szeretné valóra váltani álmait.

Lelki társra lelt - vagy talán többre is?

Melindának tehát korántsem volt könnyű dolga eddig, most azonban egy új és igaz lelki társra lelt egyik ellenfele személyében - aki nem más, mint a Fivérek együttes tagja, Seres Krisztián. Váratlan egymásra találásukról és a kettejük között kialakult lélektani kötődésről Szíj Melinda mesélt a Megamániában.

Seres Krisztián kezdte a vallomást, miszerint első beszélgetésük során rögtön megtalálták a közös hangot, a kölcsönös bizalomról nem is beszélve. Ez nem is olyan meglepő, hiszen mindketten mély érzésű emberek, a dolog mégis Krisztiánon múlott, ő volt ugyanis, aki odament Melindához.

Jólesett neki a törődés

A szimpatikus és szeretetre méltó fiatalember nem titkolta el, hogy a segítőkészség vezette oda Melindához, miután pontosan érzékelte, hogy az asszony a vele történt dolgok miatt nagyon magára maradt a Megaházban. Melindának pedig jólesett a törődés, amit egyáltalán nem érzett tolakodónak.

Megasztár 5 péntek esténként 20:40-kor a TV2-n!

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Krisztián felhívta a nézők figyelmét arra, hogy részükről a Megasztár nemcsak az éneklésről és a show-ról szól, amit múlt hét óta minden pénteken este láthatnak a nézők a TV2-n, hanem arról is, hogy miképpen vészelik át együtt vagy külön-külön a hétköznapokkal járó feszültségeket és nehézségeket.

A Megasztár 5 döntősei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kettejük kapcsolata tehát egyelőre egy őszinte bizalmon, gyengéd szereteten és szimpátián alapuló, elmélyülőfélben lévő barátság. Az persze már más kérdés, hogy idővel lesz-e belőle esetleg valami több. Előbb-utóbb kiderül, de addig is ne feledjük el, hogy bármi megtörténhet.

Fotók: TV2(%oldalmero(507915, 413651)%)

Ezt is szeretjük