Mester Tamás bevallotta féltve őrzött titkát

Meg fogsz lepődni

Mester Tamás nem rejtette véka alá, hogy mit gondol a macsóságról, illetve fellebbentette a fátylat egyik titkáról is.

A Cool Live című műsorban néhány hónappal ezelőtt Mester Tamás foglalt helyet a stúdió kanapéján, ahol a 39 éves zenészt természetesen a rockerekre oly jellemző, macsó életformáról kérdezték.

- Nem tudom, mi az!- vágta rá a népszerű énekes, majd hozzátette, éppen ezért nem is sorolja magát ebbe a kategóriába. Mint mondta, nem az a típus, aki koncertek után csemegézget rajongói közül, hiszen egy-egy fellépést követően annyira fáradt, hogy csak a nyugalom és pihenés, vagy legalább egy kellemes zuhanyzás foglalkoztatja.

Elmaradt a randi

Sőt, Mester Tamás még sohasem randizott! Elmondása szerint egyszer próbálkozott a romantikus időtöltés ezen formájával, de a sors közbeszólt: egy ismerőse barátnőjét invitálta meg. A dologra szinte azonnal fény derült, így a randevú elmaradt, és talán pont ennek a kellemetlen élménynek köszönhető, hogy Tamás azóta sem próbálkozott újra. Mint mondta, egyébként sem hiszi, hogy a randikat neki találták ki:

- Mi van, ha halálra unom magam?! Nem tehetem meg, hogy felállok és hazamegyek! - fakadt ki az énekes a Cool stúdiójában. Bár azt azért elismerte, szeret moziba járni, mégsem gondolja, hogy menne neki egy igazi romantikus randevú. Ehelyett megelégszik az udvarlás és a hódítás azon formájával, ami eddig is bevált számára.

Két évtizede futott be

Mester Tamás a nyolcvanas évek végén kezdte karrierjét a STEP együttesben, majd a kilencvenes évek elején a Dream Team nevű bandával turnézott Európában. Az ország a nevét 1993-ban ismerte meg, amikor is visszatért Magyarországra, és a Mester és Tanítványai énekese és gitárosa lett.

A Megasztár zsűritagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jelenleg a Jack Jack nevű formáció énekese, de a tévénézők találkozhattak vele a Megasztár negyedik szériájának zsűrijében is.

Megasztár 5 szombat esténként a TV2-n 19:30-kor!

Kövesd a Megasztárt az interneten is, ha friss hírekre, érdekességekre vágysz, kattints ide!

Ezt a feladatot idén másodszorra is elvállalta, úgyhogy a májusban induló Megasztár 5-ben is láthatjuk majd Presser Gábor, Eszenyi Enikő és Friderikusz Sándor oldalán.

Fotók: Europress
(%oldalmero(503658, 409978)%)

Ezt is szeretjük