Véletlenül lőtte főbe magát a világhírű sztár
31 éves volt
Terry Kath sikeres pályafutásának egy tragikus baleset vetett véget, minek során véletlenül lett öngyilkos.
Terry Kath a hatvanas-hetvenes évek egyik legjobb gitárművésze volt, és alig több mint egy évtizedes pályafutásának tragikusan fiatalon bekövetkezett halála vetett véget. Az 1946-ban
Chicagóban született zenész sokrétű tehetségéből adódóan nem csak gitáron, hanem bendzsón, harmonikán és basszusgitáron is zenélt, illetve dobolni is megtanult.
Legfőbb hangszere mégis a gitár volt, a hatvanas évek közepén a
Jimmy and the Gentleman nevű bandában elektromos gitáron, a
Jimmy Ford and The Executives nevű formációban pedig basszusgitáron játszott. Mindkét együttes tagja volt
Walter Parazaider is, aki ebben az időszakban lett
Kath közeli barátja, és akivel végül megalapították a
Chicago nevű csapatot.
Ügyesen keverte a stílusokat
Első albumuk 1969-ben jelent meg
The Chicago Transit Authority címmel. Ezen sok más dal mellett hallható
Kath egyik mesterműve, az
Introduction is, amely ügyesen vegyíti a jazz, a blues, a salsa, a rock and roll, az acid rock és a pop stíluselemeit. Ugyanerre a lemezre került a
Free Form Guitar című hétperces szerzemény, amelyet egy
Fender erősítővel és egy
Fender Stratocasterrel rögzítettek – habár a borítón
Kath egy
Gibson gitárt tart a kezében.
A zenei szerkentyűk megszállottjaként lelkesen gyűjtötte a hangszereket, volt időszak, amikor közel húsz gitár büszke tulajdonosa volt. Arról nem is beszélve, hogy
Kath egyike volt azon zenészeknek, akik elsőként kezdték el használni
Les Paul 1969-es
Professional nevezetű gitárját.
Kath – aki alkalmanként énekesként is hozzájárult a
Chicago különleges hangzásához – közismerten nagy alkohol- és kábítószer-fogyasztó ember hírében állt. Függősége pedig különösen elhatalmasodott rajta élete utolsó éveiben, bár halálában nem játszott közre addikciója.
Két fegyvert is a saját fejéhez szegezett
1978. január 23-án, a késő délutáni órákban
Kath az egyik roadie,
Don Johnson Woodland Hills-i lakásában azzal múlatta az időt, hogy egy üres 38-as revolvert szegezett a saját fejéhez, majd többször is meghúzta a ravaszt. Ezt követően egy 9 milliméteres pisztolyt tartott a halántékához, és a ravasz meghúzása előtt azt mondta, hogy ne aggódjatok, nincs megtöltve. Egy golyó azonban a csőben maradt, és azonnal végzett vele.
Terry Kath alig egy hét múlva lett volna 32 éves. A kaliforniai
Forest Lawn Memorial Park temetőben helyezték örök nyugalomra. Özvegye,
Camelia Emily Ortiz 1987-ben
Kiefer Sutherlandhez ment feleségül.