Ha kell, órákat ingázik! Távkapcsolatban él új kedvesével a TV2 sztárja
Szorcsik H. Viktória életébe tavaly augusztusban köszöntött be a szerelem, és azóta is nagyon boldog.
A sztárok többsége szereti titokban tartani magánéletének alakulását, Szorcsik H. Viktória azonban néhány hete őszintén mesélt arról, hogy tavaly nyáron bizony teljesen váratlanul beköszöntött életébe a szerelem.
A Jóban Rosszban csinos színésznője örömmel újságolta el a Best magazinnak, hogy 2010 augusztusában ismerkedett meg egy jótékonysági rendezvényen Tamással, ahol nyíltan flörtöltek egymással.
Eleinte hárított
Elmondása szerint a dolgok innentől kezdve könnyedén haladtak volna tovább, és habár telefonszámot cseréltek, ő mégse vette fel a telefont vagy válaszolt a 22 éves fiú SMS-eire - Tamás azonban tántoríthatatlan volt.
Kitartása pedig nem volt hiábavaló, októberben ugyanis Viki mindenkinek elküldte az új mobilszámát, köztük hódolójának is, aki rögtön válaszolt neki, innentől kezdve pedig ment minden magától, mint a karikacsapás!
A TV2 népszerű szappanoperájának Bencsik Beája elárulta, hogy elkezdtek beszélgetni, ő pedig hamarosan rádöbbent, hogy egy hullámhosszon vannak, és ekkor már az első randevú sem váratott magára sokáig.
Nagyon elbűvölte a fiatalember
Ahol természetesen elcsattant az első csók is, Viki pedig nem leplezte, hogy mennyire elbűvölte őt a srác: nemcsak a külsejét, hanem a személyiségét is imádja, vallomása szerint igazán romantikus fiú, és nagyon összepasszolnak.
Egyetlen egy akadály nehezíti meg a turbékoló szerelmespár hétköznapjait: Tamás vidéken lakik, 60 kilométerre Budapestről, ezért aztán, ha látni szeretnék egymást, akkor valamelyiküknek utaznia kell.
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
Szorcsik H. Viki azt is elmondta, hogy esténként gyakran ő száll vonatra, hogy együtt tölthesse az éjszakát szerelmével, de egyetlen percet sem sajnál, mivel egyszerűen nem bírja ki, hogy ne találkozzanak minél sűrűbben.
Fotó: Europress