Büszke természetes keblére a bájos sorozatsztár
Nem akar plasztikáztatni
Roselyn Sanchez, a Nyom nélkül sztárja tökéletesen elégedett testi adottságaival, és nem szándékozik kés alá feküdni.
Roselyn Sanchez igazán nem panaszkodhat: a 36 éves
Puerto Ricó-i születésű sztárt remek testi adottságokkal áldotta meg az ég,
férfiak milliói hódolnak neki személyesen és virtuálisan egyaránt.
Szereti a mély kivágást
A kis
Roselyn már gyermekkorában is élénken érdeklődött a tánc és a zene iránt, ezért aztán hiába is járt – a családi hagyományokat követve – a
Puerto Ricó-i Egyetem marketing szakára, végül három év után otthagyta az egészet. Diploma helyett
New Yorkba ment szerencsét próbálni, ahol rögtön beiratkozott egy táncos-énekes kurzusra.
Sok mindent kipróbált
A kilencvenes években keményen dolgozott a karrierjén – visszatért szülőhazájába, majd szépségversenyeket nyert, sőt, felbukkant a
Ron kapitány című filmben is, melyet részben a szigeten vettek fel,
Martin Short és
Kurt Russell mellett.
A hollywoodi sztárság egészen 2001-ig váratott magára, ekkor jelent meg ugyanis a
Csúcsformában 2,
Jackie Chan akcióvígjátéka, ahol a főhős oldalán
Sanchez kisasszony domboríthatott egy titkosügynök szerepében.
A népszerű mozinak köszönhetően arcával és bombasztikus alakjával lettek tele a címlapok, és a
férfimagazinok - mint az
FHM - legszexisebb nőket felsorakoztató ilyen-olyan százas listáin is rendre felbukkant a neve.
Második férjével él
2005-ben pedig bekerült a nálunk is sugárzott
Nyomtalanul című sorozat állandó szereplői közé, ahol azóta is
Elena Delgadót játssza.
Zenei karrierje ugyancsak ekkor indult be - első albumát a kritika jól fogadta, így nem volt meglepő, hogy az egyik kislemezhez készült videoklipjét jelölték a
Latin Grammy-díjra is.

A magánéletben idén ért révbe a sztár – bár első férjétől elvált,
Eric Winter színésszel 2008 novemberében esküdtek örök hűséget egymásnak. Gyermekük ugyan még nem született, de valószínűleg nem sokáig kell már várni az örömhírre.