Előkerült fotó! A szülinapos Paudits Béla, ahogy már rég nem láthattuk

Paudits Béla, aki ma lett 62. éves, nyurga fiúként kezdte a pályát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizonyára nem mindenki találná ki elsőre, hogy a bal oldali, régi fotón a ma éppen 62. születésnapját ünneplő Paudits Béla látható, hiszen a kedvelt színész sokat változott az azóta eltelt évtizedek alatt.

Nyurga, jóképű fiú volt
Nem változott sokat az évek alatt

A felvétel 1974-ben készült - a népszerű művészt a Csoszogi, az öreg suszter című filmben örökítették meg.

Nem akart musicalszínész lenni

A Jászai-díjas színművész akkoriban 25 éves volt, lágy vonásokkal, dús szemöldökkel és rövidre nyírt hajjal.

Ez idő tájt még drámai színésznek készült, később aztán a musicalek világában kötött ki.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el, a diploma megszerzése után a József Attila Színházhoz szerződött, majd négy évig a Madách Színház tagja volt.

A művész egy interjúban elmondta, eredetileg nem musicalszínésznek készült, végül mégis a zenés darabok népszerű sztárja lett.

Mozifilmekben is feltűnt

A karakteres komikus, Paudits Béla olyan darabokban nyújtott felejthetetlen alakítást, mint a Charlie nénje, a Macskák vagy a Kabaré.

A nyolcvanas-kilencvenes években két lemeze jelent meg, egy időben pedig önálló showműsorával szórakoztatta a közönséget.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Emellett számos tévéfilmben szerepelt, sőt, az utóbbi években olyan mozifilmekben is felbukkant, mint a Sorstalanság vagy a De kik azok a Lumnitzer nővérek?. Legutóbb a Szabó Magda regénye alapján készült, 2006-os Régimódi történetben láthattuk.

Fotók: Europress, MTI

Ezt is szeretjük