"Geszti Péter összetörte az álmom" Megszólalt az X-Faktor csalódott kiesője

Muri Enikő nehezen tudja feldolgozni, hogy Geszti Péter nem válogatta be a legjobb három közé.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Muri Enikő az X-Faktor első válogatóján szinte megőrjítette a közönséget és a zsűritagokat, amikor előadta Kelly Clarkson egyik slágerét.

Ám talán éppen ez volt a baj: a következő adásokban ugyanis nem tudta felülmúlni fergeteges produkcióját.

Hiányzik a fűszer

A fiatal tehetség szerint egyebek között ez is az oka lehetett annak, hogy Geszti Péter végül nem mellette döntött, amikor kiválasztotta a lányok csapatának három továbbjutóját.

Akik követték a hétvégi adást, azok bizonyára emlékeznek, mennyire összeomlott Enikő, miután megtudta mentorától, azért nem mehet tovább, mert hiányzik belőle az a bizonyos fűszer.

Akkor könnyek között zokogta Balázsnak, hogy nem látja értelmét a folytatásnak, és bármennyire is imád énekelni, összetört az álma, ezért örökre befejezi a próbálkozást.

Szerencsére néhány nappal később már nem látta ilyen borúsan a jövőjét, ahogyan erről az RTL Klub Fél kettő című műsorában is mesélt.

Már bizakodón tekint a jövőbe

Mint kiderült, az első sokk után szépen lassan belátta, mégiscsak igaza volt Geszti Péternek, amikor a fűszert emlegette. Rá kellett jönnie, hogy valóban nem mert eddig megnyílni a közönség előtt, és sokkal kevesebbet mutatott abból, ami benne rejlik.

itt van egy video

Állítása szerint rengeteg olyan dolog van benne, amit nem enged kibontakozni, de néha akadnak úgynevezett fordulópontok, amikor mindez hirtelen kitör belőle. Ilyenkor a körülötte állók nem is értik, mi történt vele abban a bizonyos néhány percben.

Érdekes módon, bár Enikőnek el kellett hagynia az X-Faktort, gyökerestül megváltozott az élete, amióta bekerült a műsorba. A párjával a tehetségkutató felvételei közben szakított, most pedig úgy néz ki, valamilyen módon mégiscsak sikerül álmait valóra váltani.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Összehozott ugyanis egy zenekart, akikkel, mint büszkén mesélte, október 21-én élő koncert keretén belül lép fel majd kitartó rajongói előtt.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük