Testvére lesz Pankának? Liptai Claudia meglepő bejelentést tett élő adásban

Liptai Claudia a Mokkában azt mondta, kislánya testvérre számíthat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Mokka Habbal ma reggeli adásában Joshi Bharat és Liptai Claudia Magyarország népességének fogyásáról beszélgetett Pintácsi Viktória énekesnővel és Kamarás Ferenc demográfussal.

A statisztikák több mint aggasztóak: 135 éve mérik a születések számát, és azóta nem jött a világra olyan kevés baba, mint tavaly - kevesebb, mint az első világháború idején.

Már nem vagyunk tízmillióan

A halálozások száma viszont alig csökkent a tavalyihoz képest: 2010-ben körülbelül 130 ezren hunytak el, a magyar lakosság száma tavaly év végén ennek megfelelően pedig már nem haladta meg a tízmilliót!

A háromgyerekes Viktória és a demográfus szakértő arra kereste a választ, milyen társadalmi okok húzódnak meg a negatív tendencia mögött.

Mint Kamarás elmondta, 6000-rel kevesebb babának adtak életet, mint az azt megelőző évben, ez pedig főként annak tudható be, hogy a szülők életkora emelkedett a továbbtanulás, a karrierépítés, valamint az anyagi biztonság megteremtése miatt.

Nem érezte magát késznek az anyaságra

Liptai Claudia elmondta, hogy ő például azért nem siettette a gyermekvállalást, mert huszonévesen még nem érezte késznek magát az anyaságra, 33 éves korára  viszont saját bevallása szerint ez a helyzet megváltozott.

A 2011-es Story-gála legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezzel pedig teljes mértékben egyetértett Szandi testvére, aki mellesleg elárulta: már 15 éves korában biztos volt benne, hogy legalább két gyermeke lesz majd, az évek során pedig egyre jobban tudta kezelni a csemetékkel járó feszültséget.

Mint kifejtette, első babája megszületése után szó szerint végigparázta az évet, a másodiknál már tudott egy kicsit lazán is örülni, a harmadik után pedig már alig félt, ha a kis csöppség például csúszni-mászni kezdett a házban.

A beszélgetésre kétségkívül Liptai Claudia tette fel a koronát, amikor a végén bejelentette, hogy Pankának kistestvére születik majd, igaz, nem mostanában, de ami késik, nem múlik!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- A kicsi gyerek frissen tart, én ebben reménykedem, úgyhogy a második gyerekemet is meg fogom szülni, kicsit később, de akkor legalább adok a demográfiának még egy számot - mondta a műsorvezetőnő.

Fotó: TV2

Ezt is szeretjük