Lebukott! Expasijával csalta meg szerelmét az imádott színésznő

Kate Bosworth állítólag egykori főiskolai kedvesével csalta meg párját, Alexander Skarsgardot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kate Bosworth 2009 novemberében még csak nevetett azon a pletykán, mely szerint összeszűrte volna a levet Alexander Skarsgarddal. Azzal védekezett, hogy semmi sincsen közöttük, leszámítva azt, hogy együtt forgatják az 1971-es Szalmakutyák című thriller remake-jét.

A True Blood - Inni és élni hagyni című sorozat jóképű sztárja csak annyit fűzött mindehhez hozzá, hogy senkivel sem jár, életében pedig csak két nő foglal el különleges helyet: az édesanyja és a lánytestvére.

Már szüleinek is bemutatta párját

Ahogy az lenni szokott Hollywoodban, természetesen hamarosan kibújt a szög a zsákból - kiderült, hogy a 27 éves amerikai sorozatsztár mégiscsak a 34 éves svéd színész barátnője. Kapcsolatuk tavaly szeptember óta pedig olyan jól alakult, hogy idén májusban Skarsgard bemutatta barátnőjét Svédországban élő szüleinek.

A látszat azonban csalóka, a US Weekly legfrissebb értesülései szerint ugyanis Bosworth megcsalta kedvesét! A csinos színésznő augusztusban látogatott haza családjához Massachusettsbe, ahol, mint egy barátja elmondta, régi főiskolai szerelme oldalán vigasztalódott.

Bosworth szóvivője tagad

- Expasija, Orlando Bloom nemrég nősült meg, a párnak hamarosan gyereke is lesz, és ez nagyon elszomorította Kate-et. Volt főiskolai kedveséért pedig még mindig bolondul, ezért történhetett meg mindez - fejtette ki véleményét a bennfentes. Bosworth szóvivője tagadta a fentieket, állítása szerint a színésznő és főiskola fiúja csak barátok.

Napjaink legsármosabb sorozatsztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Alexander Skarsgard előtt Kate Bosworth egy James Rosseau nevű angol modellel járt, akivel egy Marc Jacobs-partin ismerkedett meg 2006 szeptemberében, ám 2009 márciusában szakítottak.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Stellan Skarsgard fia, Alexander Skarsgard magánéletéről egyelőre nem sokat lehet tudni, hiszen a színész nevét csak néhány éve ismerte meg a világ, amikor szerepet kapott az HBO népszerű vámpíros sorozatában.

Ezt is szeretjük