Már az esküvőt tervezték! Alig egy év után szakított az irigyelt álompár

Jude Law és Sienna Miller másodszor sem bírták sokáig, 14 hónap után szakítottak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy tűnik, hiába békültek ki ország-világ előtt jó egy évvel ezelőtt, Jude Law és Sienna Miller másodszor sem bírták sokáig.

A People értesülései szerint ugyanis ismét szakított a két sztár, alig két hónappal azután, hogy közösen vásároltak egy londoni szerelmi fészket - nem kevesebb mint nyolcmillió font, azaz hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forint értékben.

Kifulladt a kapcsolatuk

- Igen, megerősíthetem, hogy Jude Law és Sienna Miller már nem élnek együtt - mondta egyikük szóvivője, hozzátéve, hogy a páros néhány héttel ezelőtt intett búcsút egymásnak.

Hogy mi vezetett a kenyértöréshez, arról nincsenek pontos információk, csak annyit árultak el, hogy a szakítás elkerülhetetlen volt, mivel a kapcsolatuk egyszerűen kifulladt.

Ugyanakkor - ahogy ez szokás - megerősítették, hogy ezt követően is barátok maradnak.

Jude Law és a nála kilenc évvel fiatalabb Sienna Miller 2003-ban ismerkedtek meg közös filmjük, az Alfie forgatásán, majd egy évvel később már jegyben jártak.

Nem bír hűséges maradni?

A háromgyerekes sármőr - Rafferty, Iris és Rudy exnejétől, Sadie Frosttól születtek - és a fiatal színésznő boldogan éltek.

Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy Law arcátlanul megcsalta kedvesét - mégpedig nem mással, mint Daisy Wrighttal, gyerekei bébiszitterével!

Minden idők legszexisebb színészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így aztán 2006-ban már a szakításukkal volt tele a sajtó, és úgy tűnt, végérvényesen kiszerettek egymásból, hiszen ezután mindketten új viszonyokban próbálták keresni a boldogságot.

Sienna egyebek közt Rhys Ifansszal, a Sztárom a párom színészével járt, majd a nős Balthazar Gettyvel volt néhány forró éjszakája. Law-nak pedig egy egyéjszakás kalandból született egy újabb gyermeke.

Akárhogy is, a sztárok 14 hónappal ezelőtt New Yorkban találtak újra egymásra, és egyes források szerint már az esküvőt tervezték, de ezek szerint másodjára sem sikerült a nagy együttélés.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A munkájukban azonban nem lehet okuk panaszra: Jude Law nemrég fejezte be a Hugo Cabret című Scorsese-filmet, most pedig a Sherlock Holmes folytatását forgatja. Sienna Miller szintén több projektben vesz részt. Ashton Kutcherrel és Robert de Niróval a New Year's Eve vígjátékban lesz látható, a Two Jacks című drámában pedig Billy Bob Thornton oldalán szerepel.

Ezt is szeretjük