Mentoráltjai ellen fordul? Meglepő kijelentést tett Geszti Péter

Geszti Péter a legutóbbi párbaj kapcsán egy első hallásra különös dolgot mondott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor valószínűleg legizgalmasabb pillanatait nem is az egymás után fellépő sztárjelöltek szolgáltatják, hanem a párbaj.

Párbajozni a közönség által két leggyengébbnek ítélt produkció előadója kényszerül - ám gyakran éppen ez alatt a néhány perc alatt történnek igazi kis csodák a színpadon.

A párbaj, és ami utána van

Akik még nem csaptak össze a riválisukkal, azok úgy félnek a párbajtól, mint a tűztől. Ám akik már megtapasztalták, milyen is - talán utoljára - kiállni a közönség elé, azok egyik napról a másikra hatalmas változáson mennek át.

Shodeinde Dorka például úgy tűnt, egészen feladta, amikor kiderült, párbajozni fog - de miután mégis bent maradt a versenyben, szinte megtáltosodott a következő élő adásra.

Janicsák Veca pedig, akit addig gyakran kritizáltak, miért nem adja át magát jobban az érzelmeinek, éppen a kiesés közelsége szabadította fel: párbajdalát olyan beleéléssel adta elő, hogy a közönség is megkönnyezte.

200 százalékon is lehet teljesíteni

Pontosan ezt ismerte fel Geszti Péter is a legutóbbi élő adás után, ezért - bár igyekszik mentoráltjait úgy felkészíteni, hogy ne kelljen párbajozniuk - tulajdonképpen nem lát abban semmi rosszat, ha valaki mégis kénytelen előadni a végső összecsapásra szánt dalát.

itt van egy video

- Mindig párbajoznia kellene mindenkinek, mert akkor egyszerűen elszabadul a csoda, amiben a zene és az előadó-művészet kibontakozik - jelentette ki a szókimondó mentor az After X műsorában Takács Nikolas kapcsán.

Mint ismeretes, Nikolas hangjával mindig is elégedettek voltak a mentorok, ám többen hiányolták belőle a tüzet, és állandóan langyosnak ítélték produkcióját. Egészen a párbajdalig! Cserháti Zsuzsa Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem című slágerét a tehetséges énekes olyan mosolygósan és felszabadultan adta elő, hogy még a kétkedőknek is leesett az álla.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hogy legközelebb kiből jön majd ki - Keresztes Ildikó szavaival élve - az állat a végső összecsapáskor? Szombaton kiderül!

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük