Csak 36 éves volt! Tüdőrákban elhunyt a közismert zenész

Gerard Smith a TV on the Radio együttes tagja volt, és a banda három albumán zenélt.

2011. április 20-án, 36 éves korában tüdőrákban elhunyt Gerard Smith, a TV on the Radio basszusgitárosa, tudatta a szomorú hírt a rajongókkal az amerikai art-rock együttes egy rövid közleményben.

- Szomorúan jelentjük be, hogy szeretett barátunk és zenésztársunk, Gerard Smith a tüdőrákkal vívott csatát elvesztette. 2011. április 20-án reggel érte a halál. Nagyon fog hiányozni nekünk - olvasható honlapjukon.

Márciusban derült ki, hogy rákos

Alig néhány hete, márciusban jelentették be, hogy Gerard Smith-nél tüdőrákot diagnosztizáltak, aki emiatt a 2011-es Nine Types of Light című lemezüket népszerűsítő turnéjukon már nem is tudott részt venni.

Gerard Smith Long Islanden nőtt fel, a középiskolában pedig képzőművészetet tanult. 2005-ben lett tagja a népszerű zenekarnak, amiben nemcsak basszusgitárosként, hanem többek között billentyűsként is tevékenykedett, halála miatt pedig a banda az elkövetkező öt fellépését törölte.

A multihangszeres zenész a TV on the Radio három lemezén is közreműködött: játékát először a 2006-os Return To Cookie Mountain című albumon hallhattuk, ezt követte 2008-ban a Dear Science, majd idén a már említett Nine Types of Light.

A metróban zenélt

Gerard Smith 2008-ban a The Brooklyn Railnek adott interjújában idézte fel azt a pillanatot, amikor a zenekar frontembere, Tunde Adebimpe felfedezte őt a New York-i metróban, ahová zenélni járt le.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- A Jump Tomorrow-ban láttam őt, imádtam azt a filmet akkoriban. Egy évvel később a bedfordi megállóban zenéltem, és mindig adott nekem pénzt. Csak később ismertem fel, hogy kicsoda is ő - idézte fel emlékeit.

Ugyanebben az interjúban Adebimpe is megosztotta az olvasókkal, hogy pontosan mi ragadta meg őt Gerard Smith játékában, és miért döntött végül úgy, hogy felveszi a közkedvelt együttesbe.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Amit te játszottál, az annyira más volt, mint amit az ember odalent hallhat, hogy el sem tudom mondani. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy ez a fickó csodálatos - mesélte a TV on the Radio frontembere.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük