82 milliárd vár Anna Nicole Smith babájára

A kis Dannielynnt nyilvánították Smith törvényes örökösének. Ezzel a baba nevében folyhat tovább a csatározás a világ egyik legnagyobb vagyonáért.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kislány – illetve képviselői – ezzel elhunyt anyja helyett folytathatják az Anna Nicole Smith nevében elkezdett örökösödési pert.

A szőke playmate még 1994-ben ment hozzá az olajmilliárdos texasi vállalkozóhoz, J. Howard Marshallhoz, ezzel hatalmas botrányt kirobbantva.

A két fél nem élt együtt, az el nem hált házasság pedig 13 hónappal később, az agg férj halálával véget is ért. Az idős férfi állítólag vagyona felét ígérte Anna Nicole-nak, ha az hozzámegy. A végakaratában erről mégsem esett említés, és Smith azonnal bíróságra vitte az ügyet. Az első próbapert elvesztette, később viszont egy szövetségi bíróság hihetetlen összegű, 474 millió dolláros – 82 milliárd forintos – összeget ítélt meg neki. A több mint 10 éve húzódó per megjárta a legfelsőbb bíróságot is, de végleges döntés itt sem született: a testület visszautalta az ügyet területi szintre.

2006-ban aztán a playmate megszülte Dannielynnt, majd napokkal később meghalt fia és örököse, Daniel Smith. Mikor a teljesen szétesett, depresszióval, drog- és alkoholproblémákkal küszködő Anna Nicole tavaly januárban altató-túladagolásban meghalt, a kis csecsemő gondviselőségért – illetve közvetve a vitatott Marshall-örökségért – megindult a harc.

Előbb apát kellett találni

A kislány apasága ráadásul ekkor még nem volt tisztázott: végül DNS-teszt döntött Larry Birkhead fotós javára. Ezután már mindössze Dannielynn örökséghez való jogát kellett elismertetni, hisz Anna Nicole csak egy 2001-es végrendeletet hagyott maga után.

Legendás nyuszilányok

Nézegess képeket!

Elolvasom
A bíróság most meghozott döntése értelmében Anna Nicole másfél éves kislányát szánta örököséül.
- Örülök, hogy a saga e fejezete leárult, és a jövőre koncentrálhatunk – mondta az egyik ügyvéd.

A kislány jogi képviselői most már minden erejüket a nagy feladatra összpontosíthatják: meg kell próbálniuk kiharcolni az öreg olajbáró tízmilliárdos örökségét az ezt hevesen ellenző Howard-családjától.

Ezt is szeretjük