"Nem így terveztük" Őszintén vallott fájdalmas válásáról Csepregi Éva

Csepregi Éva nemrégiben arról mesélt, miért szakítottak, és hogy milyen a viszonya volt párjával.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csepregi Éváról a Neoton fénykorában sokan hitték, hogy a zenekar másik tagja,  Végvári Ádám a kedvese, pedig az énekesnő akkoriban Erdős Péterrel, a magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójával élt.

Aztán a nyolcvanas évek közepén összeismerkedett Bob Heatlie skót zenésszel, és hamarosan szerelembe estek, majd 1992-ben megszületett fiuk, Dávid.

Ám a kapcsolatuk nem állta ki az idők próbáját - mint a népszerű énekesnő a napokban a Fél Kettő műsorában felidézte, nem az volt a gond, hogy kihűltek az érzéseik.

A honvágy választotta el őket

Sokkal inkább állt közéjük a földrajzi távolság, és az, hogy mindketten ragaszkodtak saját hazájukhoz. Mivel Bob el sem tudta képzelni, hogy Magyarországon éljen, és Éva sem szerette volna újra felépíteni a karrierjét egy idegen helyen, végül a szakítás mellett döntöttek.

Bár nem ment minden simán, és kilenc évig gyakorlatilag nem tartották a kapcsolatot, mára helyreállt a béke, ráadásul az időközben felserdült Dávid is remek viszonyt ápol édesapjával.

- Jó a kapcsolatunk, szinte naponta beszélünk, Dávid pedig imádja az apanyelvet. Amikor még kicsi volt, két zászló lógott a falon: egy magyar és egy skót. Ő nagyon komolyan gondolja azt magáról, hogy két lelke van, az egyik itt, a másik pedig az apja földjén - mesélte az énekesnő.

Szent a béke

Arról is beszélt, hogy tudja, ideális esetben az apa és az anya együtt nevelik fel a gyermeküket, de az élet sok mindent tud produkálni, és a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kell.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesnői

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre büszke arra, hogy a fiát nem viselte meg a dolog, hiszen szeretetteljes légkörben nőtt fel anyjával és annak új párjával, amikor pedig kedve szottyan, kiutazik az apjához.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Dávid rendkívül jól érzi magát az édesapjával, hasonlítanak is egymásra, például ugyanolyan a humorérzékük, és a zene szeretete is összeköti őket. De azért a komolyabb dolgokban mindig hozzám fordul - fűzte hozzá Csepregi Éva.

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük