18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

52 évesen is bátran vetkőzik Kim Cattrall

A Szex és New York sztárjának nem okozott gondot a művészi meztelenkedés. Tiziano híres festményéből merített ihletet.

Bármennyire is fiatalság-központú a világ, vannak olyan hölgyek, akiből negyven, sőt, ötven fölött is sugárzik buja erotika. Ráncok? Bőrhibák? Ugyan már! Aki belül bombázónak érzi magát, az kívülről is annak látszik.

Kim Cattrall az élő példa az örök bombanőségre – az 52 éves színésznő már a Szex és New York epizódjaiban sem tagadta meg csábító önmagát, hiszen aki folyamatosan követte a sorozatot, az tudja, nem egyszer megszabadult ruháitól az élveteg szépség.

Nos, most is arra kérték a sztárt, hogy vesse le minden gátlását a textilekkel együtt, ám ezúttal nem egy forgatás kedvéért. A BBC 2 egyik kulturális műsora kérte fel, hogy vegyen részt egy pikáns projektjükben.

Meztelenül a művészetért

Tom Hunter fotográfus ugyanis elhatározta, stábjával elkészítik Tiziano híres festményének, a Diana és Actaeonnak a modern kori változatát.
A különc fényképész nem először vállalkozik hasonlóra, különös rekreációiból még a londoni Nemzeti Galériában is nyílt kiállítás.

Tiziano eme alkotása azért került az érdeklődés középpontjába, mivel jelentős összegre – mintegy 50 millió fontra, azaz 15 milliárd forintra - lenne szükség, hogy az egyedülálló értéket megmentsék.

Jelen esetben Hunter készülő fotográfiáját bocsájtják majd árverésre, hogy így szerezzenek némi pénzt a restaurálásra.

 

- Természetesen a fényképpel nem lehet pótolni az eredetit, ami igazán megérdemli, hogy mindenki megcsodálhassa. A Diana és Actaeon fenséges alkotás, és ha eltűnne valami privát gyűjteményben, az maga lenne a tragédia.

A kép ugyanis Sutherland hercegének tulajdonában, és csupán időszakos jelleggel adta kölcsön a skót, illetve a londoni Nemzeti Galériának. December 31-ig kapott haladékot a brit állam, hogy megvásárolja tőle, ha viszont eddig az időpontig nem sikerül összegyűjteni a már említett összeget, akkor nyilvánosan áruba bocsátja az értékes festményt.

 

Hunter mindemellett azt is kifejtette, miért pont az angol származású színésznőre esett a választása. Szerinte Cattrall a tökéletes Diana, hiszen, csakúgy, mint a vadászat görög istennője, egyszerre testesíti meg a szépséget és a veszélyt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük