Vállalja nőies vonalait! Beyoncé köldökig kivágott felsőben is bátran megmutatja magát

Beyoncé nem épp modellalkat, ám a dögös ruhákról ő sem mond le.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár Hollywoodban még mindig tombol a soványság trendje, egyre többen akadnak olyanok, akik húsosabb idomaikat is felvállalják, és önsanyargatás helyett kerekdeden is bátran hordanak szexi göncöket.

Közéjük tartozik Beyoncé is, akit ugyan meglehetősen vaskos lábakkal és széles csípővel áldott meg az ég, nem takargatja magát hosszú, bő ruhákkal.

Mély kivágású felsőben

Miért is tenné, hiszen így is nők ezrei tartják példaképüknek, a pasik pedig egyenesen bomlanak a 29 éves énekesnőért, aki egyébként az 1990-ben útjára induló Destiny's Child nevű formációnak köszönheti hírnevét.

Szólóban sem kevésbé sikeres, mint a trió tagjaként volt, a 2010-es Grammy-gálán hat kategóriában is győzött, igaz, idén nem tudta jelöléseit díjra váltani.

Ám a díjátadón készült fotók tanúságai szerint nem szomorkodott, legbájosabb mosolyát villantotta a fotósok kamerájába.

Falatnyi rövidnadrágban

Hófehér fogsora mellett szexi dekoltázsába is bepillantást engedett, V-kivágású zakófelsőjéből még a hasa is kikandikált - ám öltözéke olyan összhangban volt, hogy még így sem tűnt közönségesnek.

A legdögösebb sztárok vörös ruhában

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pedig ruhája alul sem tartalmazott túl sok textilt, a falatnyi sort látni engedte hosszú, húsos combjait.

Minden bizonnyal Beyoncé nem sok eséllyel indulna egy lábszépségversenyen, mégis kiváló bizonyítéka annak, hogy nem csupán a tökéletes combok mutatnak jól rövidnadrágban.

Ám bármennyire is tapadnak rá a pasik, az énekesnő szíve már évek óta foglalt: férjével, Jay Z-vel április 4-én ünnepelték harmadik házassági évfordulójukat.

Ezt is szeretjük