Ilyen volt, ilyen lett: Alföldi Róbert színész és rendező

Képekben az átváltozás

Alföldi Róbert nemzedéke egyik kiváló színésze, aki az elmúlt években rendezőként is szép sikereket ért el.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Alföldi Róbert 1967. november 22-én született Kalocsán. Már gyerekkorában elhatározta, hogy színész lesz, habár zenei iskolába járt, ahol zongorázni és hegedülni tanult. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd 1987-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett, ahová elsőre sikerült bejutnia.

Képek: Europress

Horvai István és Kapás Dezső elismert színészpedagógusok osztályában tanulta meg a mesterség fortélyait, és már 1991-ben felhívta magára a figyelmet, miután eljátszotta a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovját a Veszprémi Petőfi Színház egyik előadásában.

Egy évvel később a Vígszínház társulatának tagja lett, ahol számos emlékezetes alakítással bizonyította egyedülálló tehetségét. Ezekből az évekből olyan legendás szerepek fűződnek a nevéhez, mint Rómeó a Rómeó és Júliában, Ivan Karamazov A Karamazov testvérekben, Artúr a Tangóban.

Sikeres rendező lett belőle

1995-ben rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be, eddigi pályafutása során pedig mindenféle műfajban kipróbálta magát, rendezett például musicalt, operettet, operát, bábjátékot, videoklipet és divatbemutatót is, amelyek révén több alkalommal külföldi fesztiválokra is meghívták.

Első filmszerepét az 1986-os Szerelem első vérig című alkotásban kapta. Azóta feltűnt például a De kik azok a Lumnitzer nővérek?, a Noé bárkája és az 56 csepp vér című filmekben, 2007-ben pedig Bartis Attila A nyugalom című regényéből rendezett játékfilmet.

A 2000 után egy ideig szabadúszóként tevékenykedő Alföldi Róbert országos ismertségét mégis elsősorban a televíziónak köszönheti. 1998 és 2002 között az RTL Klub reggeli beszélgetős műsorának egyik házigazdája volt, de találkozhattunk vele a Heti Hetesben is, az MTV-n pedig hazánk kiváló színészeivel készített interjúkat.

A legnépszerűbb férfi szinkronhangok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Rendszeresen kiállítják festményeit

Sokan nem tudják róla, hogy festészettel is foglalkozik: 1999-ben nyílt meg első önálló kiállítása, festményeit pedig azóta minden évben egyéni kiállításokon tekinthették meg az érdeklődők. Mindezek mellett a szinkronizálásra is jutott ideje, az ő hangját hallhattuk többek között a Lovagregényben, a Shop-stopban és a Vészhelyzetben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Alföldi Róbert következetesen titkolja magánéletét, 2008. július 1-jétől pedig a Nemzeti Színház igazgatójaként dolgozik.

Ezt is szeretjük