Fotók! Így néznek ki most a Baby Sisters énekesnői

A kilencvenes években alakultak, első magyar lánycsapatként szép sikereket értek el. De mi történt a szexis csajokkal azóta?

A kilencvenes évek popcsapatai közül a legsikeresebb és leghosszabb pályájú a három bombázóból álló Baby Sisters volt, akik a nagy előd, a brit Spice Girls oldalvizén felevezve slágerlistás dalaikkal közel négy évig bolondították a magyar tiniket, no és törték a férfiszíveket.

A kilencvenes évek legkedveltebb sztárjai most

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Baby Sisters lánytrió ötlete eredetileg Hertelendy Klári agyából pattant ki 1996 tavaszán, amihez hamar társakat is talált Bognár Évi, valamint a frissen érettségizett Szklenár Gabi személyében. A produceri és zeneszerzői munkát Berkes Gábor vállalta magára, mivel fantáziát látott a csapatban.

Imádták őket

A Baby Sisters már az első, Jó estét nyár, jó estét szerelem című lemezzel az élvonalba került, a daloló szépségek egyik pillanatról a másikra körülrajongott sztárokká váltak. Nem lehetett panaszuk, közel száz koncertfelkérést kaptak, a Rád gondolok vagy a Szeresd a testem! című dalokat pedig agyonjátszották a rádiók. Később a lányok producert váltottak, és Dobrády Ákossal, valamint Erős Attilával dolgoztak tovább.

A fülbemászó dalok és az őrülten dögös lányok kombinációja bevált, az énekesnők 2001-ig összesen négy nagylemezt adtak ki, amikor is közös megegyezéssel feloszlottak, és külön utakon folytatták tovább.

Évi, Klári és Gabi is többször felfedte bájait a Playboy, a CKM és az FHM fotósorozatának kedvéért (Képek: sztiv.blogspot.hu, dixiblogter.hu)

Bognár Évi és Baby Gabi ugyan szólókarrierbe kezdtek, de hosszabb-rövidebb ideig ők is kikerültek a reflektorfényből. Nézzük, mi minden történt velük az elmúlt kilenc évben!

Hertelendy Klári

A békéscsabai születésű Hertelendy Klára, a Baby Sisters alapítója zenei általánost végzett, zongorázni és oboázni is tanult. A Zeneművészeti Főiskola zenepedagógus szakán diplomázott, így szakmája szerint is zenész. Ám végül mégis úgy döntött, a komolyzenét hátrahagyva a könnyedebb műfajban próbál szerencsét. A szőke szépség remek társra lelt a dögös, vörös Éviben és a kislányos, őzikeszemű Gabiban: a Baby Sisters-csajok a férfiaknak és a tiniknek egyaránt bejöttek, sőt, remekül megértették egymást.

Zenei képzettség és énekesnői ambíció ide vagy oda, Klári a feloszlás után elsőként lépett ki a zenei életből: vállalkozásba kezdett előbb a divat, majd a wellness üzletágában. Mára sikerült biztos jövőt teremtenie, sikeres üzletasszonyként nem is vágyik vissza a popbizniszbe.

Hertelendy Klári - szakított a zenei pályával, ma sikeres üzletasszony (Képek: freeweb.hu, myspace.com)

A most 35 éves szőke bombázó két éve adott utoljára interjút, akkor párjáról és a családalapításról is beszélt a Fókusz stábjának.

Egy közösségi portálra feltöltött fotói pedig szenvedélyéről tanúskodnak: mivel Klárinak mindig is nagy vágya volt egy világ körüli út, szabadidejében igyekszik minél egzotikusabb tájakra eljutni.

Bognár Évi

A dúskeblű, vörös bombázó, Bognár Évi a gimnáziumi kórusban szeretett bele az éneklésbe, később óvónőként végzett, a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus szakán szerzett diplomát. A lánytrió sikereire nagy szeretettel emlékszik vissza, a rajongást és a férfiak bókjait sem érezte soha terhesnek. A tagok közül ő szerepelt elsőként meztelen fotósorozaton, előbb a Playboy-ban, majd az FHM-ben. Ez utóbbin annyira jól domborított, hogy külföldön is megirigyelték, így a férfimagazin német kiadásába szintén bekerült.

A Baby Sisters feloszlása után, 2003-ban szólókarrierbe kezdett, de csak egyetlen lemezig jutott. Még ugyanabban az évben a Moulin Rouge dívája lett, majd a Dalnokok Ligája zenei vetélkedőben énekelt. Évi 2004-ben hagyta el Magyarországot, néhány évig Norvégiában lakott, majd 2008-ban Kínába költözött. Több üzleti vállalkozást is vezet norvég származású kedvesével, aki már hat éve a párja.

Bognár Évi - a legdögösebb Baby Sisters-tag (Kép: freeweb.hu, Bognár Évi saját gyűjteménye)

Mindemellett az éneklést sem hagyta abba, 2005 és 2007 között Spanyolországban vendégszerepelt, Kovács Barbara zongoraművésszel, ahol főleg dzsesszt és bossa novát énekelt. Bár mostanában nem vállal fellépéseket, a zene továbbra is a lételeme.Kalandozásai során Évi elsajátította az angol és a norvég nyelvet, sőt, spanyolul és kínaiul is elég jól beszél.

Amikor ideje engedi, grafikai és tipográfiai ismeretek elsajátításán fáradozik, valamint igyekszik minél behatóbban megismerkedni a fotózás művészetével. Érdekesség, hogy a sztár két angol nyelvű blogot is vezet: az absolutelyladylike.com oldalon csajos témákban szólal meg, a mytravelingmemories.blogspot.com webnaplójában pedig az utazásain készített fotókat tárja az olvasók elé.

Szklenár Gabi

A lánycsapatba harmadiknak beválogatott Szklenár Gabi bájos külsejére és hangjára Pintácsi Viki énekiskolájában figyeltek fel. Baby Gabi - ahogy a rajongók becézték - zenei általánost és pedagógiai szakközépiskolát végzett, szakmája szociális asszisztens. Hat évig aktívan kézilabdázott, de végül a zene mellett döntött: már tiniként egy rockbandában énekelt.
A Baby Sisters feloszlása után szólóban folytatta, első lemeze 2003 elején jelent meg Van-e helyem címmel, melyet még három album követett.

Szklenár Gabi - a hullámvölgyből kikerülve új albumra készül (Képek: babygabi.hu)

A Lányi Lalával duettben előadott Őrült szerelem, majd a Hova sodor a szél című slágerekkel Gabi önálló előadóként is sikeres lett. A fiatal lány élete azonban nem volt mindig problémamentes. Édesanyja elvesztése és szerelmi csalódásai gyógyszerfüggéshez és súlyproblémákhoz vezettek. Nem szégyelli bevallani, hogy csak szakemberek segítségével tudott túljutni a válságon, de mára úgy érzi, sikerült magára találnia.

A 31 éves énekesnő közelmúltbeli szakítása ellenére is kirobbanó formában van - Binder Géza mesterfodrásszal való különválása után friss románcairól már nem beszélt a sajtónak -, jelenleg kizárólag a munkára koncentrál, mivel májusban új albummal jelentkezik.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A zene mellett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség munkáját is segíti, a Baby Sisters-lányokkal pedig tavaly, a születésnapi buliján jött össze utoljára, ahol egy fotó erejéig újra összeállt a szexis trió.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük